Sport

2015.05.05. 11:38

Nem tett jót a szünet a BKSE-nek

Két bajnokija maradt ebből a szezonból a Balatonfüredi KSE NB I-es férfi kézilabda együttesnek. Szerdán Szegeden, vasárnap otthon játszik a Csoknyai-legénység.

B. Virág Rita

Két és fél hetes szünet után folytatódik szerdán a fürediek számára a felsőházi rájátszás.

– Nem igazán örültem a szünetnek – kezdte Csoknyai István, a balatoniak mestere. – Végre visszatértek a sérültjeink, az utolsó két meccsünkön pedig kiváló formát mutattunk. Elkaptuk a fonalat és ezt a Veszprém ellen be is bizonyítottuk, hatalmas csatára késztettük a címvédőt. Aztán tizenkét góllal, rendkívül meggyőző játékkal megvertük az Orosházát.

A fürediek (a képen Bóka Bendegúz) Szegedre utaznak (Fotó: Penovác Károly)

Csoknyai István hozzátette, nemcsak az a baj, hogy két és fél hete nem játszottak tétmérkőzést, hanem az is, hogy a csapat a különböző válogatott elfoglaltságok miatt négyfelé szakadt. Ketten az A, négyen a B nemzeti együttesben szerepeltek, s több fiatal pedig az ifjúsági válogatottban vendégeskedett.

– Próbáltunk ismét összerázódni, s remélem, sikerül megszorongatnunk a Szegedet. Nyomás nélkül játszhatunk, persze nem feladva. Szeretnék az eddig kevesebbet szerepelt fiataloknak, például Vasvárinak, vagy Törtelinek, több lehetőséget adni – fogalmazott a tréner.

A füredi szakvezető felhívta a figyelmet, a hétvégén a Szeged a Veszprémet fogadja, ezért feltehetően igyekszik majd ezt a mérkőzést felhasználni a felkészülésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!