Sport

2016.09.16. 17:50

Nem szidja a bírót, hiszen ő is az – Fordulóbeharangozó a tihanyi trénerrel

Jól kezdtek, mégsem teljesen elégedett az újonc trénere, aki speciális szemmel nézi a meccseket, hiszen egyszerre edző és játékvezető.

Horváth Gábor

A FAK elleni bajnoki mellett az összes párharcról megkérdeztük.

Tihany-FAK

Az újonc tihanyiak jól kezdték az idényt, öt forduló után hét pontjuk van, legutóbb ráadásul egy rutinos és erős élcsapatot fektettek simán két vállra, 4:0-ra verték a Balatonalmádit.

A hetedik helyen álló alakulat a labdarúgó megye I hatodik körében a két ponttal jobban álló Fűzfői AK-t fogadja.

- Jól kezdtünk, de nem vagyunk teljesen elégedettek, hiszen úgy érezzük, minimum három pontot elhullajtottunk. Több is van a csapatban, bízom benne, hogy valahogy visszakapjuk ezeket. A vezetőség a biztos bennmaradás kivívását határozta meg, mi pedig a középmezőny közepét, a nyolcadik helyet tűztük ki magunknak célként. Jó a keretünk és jól is tudunk edzeni – válaszolta lapunk érdeklődésére Lukács István, a Tihanyi FC szakvezetője.

A tréner helyzete speciális, hiszen játékvezetőként is tevékenykedik, így adódott a kérdés: ő nem szidja annyira a bírókat?

- Hát, azért én is találok hibákat – nevetett a szakember, aki hozzátette: kritikus, de a kispadon sem tagadja meg focibíró mivoltát, hiszen közéjük tartozik.

Lukács István az előttük álló bajnokiról elmondta: régóta együtt játszó, erős együttest fogadnak. - A FAK nem mindig tud a legjobb összeállításában pályára lépni, de ezúttal nekünk sem úgy sikerült a hét, ahogyan terveztük. Biztosan nem az a csapat szerepel, amelyik az előző fordulóban.

A Tihanyi FC az előző szezonban megye II-es bajnok volt, s egy osztállyal feljebb is megállja a helyét
Fotó: Penovác Károly

A tihanyi trénert a többi párosításról is megkérdeztük.

Balatonalmádi (5.)-Devecser (13.): - Jó csapat az Almádi, a múlt héten nem az igazi arcát mutatta. Hazai sikert várok, a Devecser nincs jó formában, nem tudja megtalálni tavalyi önmagát.

Várpalotai BSK (9.)-Balatonfüred (2.): - Ha a Füred bajnok akar lenni, akkor meg kell nyernie az ilyen meccseket. Szerintem begyűjtik a három pontot, de nem lesz könnyű dolguk a Várpalota otthonában.

Péti MTE (15.)-Zirc-Dudar (14.): - Az előző fordulóban három játékost is kiállítottak a Pétből, kérdés, mennyire sikerül pótolni őket. A Zirc nem kezdett túl jól, kevés gólt és döntetlent várok.

Ajka Kristály (4.)-Magyarpolány (10.).:- A Polány jó formába lendült, a Kristály viszont komoly pofonba szaladt bele a múlt héten. Az ajkaiak azonban otthon nagyon erősek, így szoros meccsen hazai győzelmet várok a szomszédvári derbin.

Pápai Perutz FC (1.)-Öskü (8.): - Fix egyes a találkozó szerintem. A Perutz ötből ötöt nyert, ami magáért beszél, úgy gondolom, most folytatja hibátlan szériáját.

Csetény (12.)-Úrkút (3.): - A múlt heti siker biztosan feldobja a Csetényt, amely otthonában nagyon veszélyes ellenfél, ezt mi is tapasztaltuk. Az Úrkút azonban rutinosabb, jobb csapat és szerintem túllép a Pápa elleni vereségen.

Gyulafirátót (16)-Ugod (11.): - A rátótiak rosszul kezdtek, de minden sorozat megszakad egyszer. Az Ugod a múlt héten simán nyert, ám itt most döntetlent érzek.

A labdarúgó megye I 6. fordulójának programja, szombat, 16.00: Tihany-Fűzfői AK, Balatonalmádi-Devecser, Várpalota-Balatonfüred, Péti MTE-Zirc-Dudar, Ajka Kristály-Magyarpolány, 17.00: Pápai Perutz FC-Öskü. Vasárnap, 16.00: Csetény-Úrkút, Gyulafirátót-Ugod.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!