Sport

2015.11.22. 08:45

Nem az elszántság hiányzott, sok volt a sérült a veszprémi csapatban

Veszprém - A tizenhetes veszprémi keretből mindössze nyolc mezőnyjátékos és a két kapus volt egészséges a Celje elleni férfi kézilabda Bajnokok Ligája találkozón.

B. Virág Rita

A szurkolók több kritikát is megfogalmaztak az MVM Veszprém játékával kapcsolatban a Celje elleni mérkőzésen (34:28). A hazaiak többször is háromgólos hátrányban voltak, de a második félidőben sikerült végképp megtörni a szlovén bajnok lendületét és végül biztos sikert aratni.

A drukkerek hiányolták az elszántságot, a tüzet és a játékkal sem voltak elégedettek. A fanyalgók azért is aggódtak, mert szerintük ilyen mentalitással, teljesítménnyel a jövő heti PSG elleni csoportrangadón nem sokra jutnának a kedvenceik.

Aztán később kiderült, egyáltalán nem a hozzáállással, vagy a taktikával volt a gond. Javier Sabate kerete ugyanis alaposan megsínylette az elmúlt időszakot: a tizenhetes keretből nyolc mezőnyjátékos és a két kapus volt teljesen egészséges, a többiek betegen, sérülten vállalták a játékot.

Agyrázkódásából ugyan felépült Andreas Nilsson, de lázas beteg lett, s megint nem tudott edzeni. Aron Palmarssont is vírus támadta meg, a meccs előtti napon még infúziót kapott. Chema vádlija megsérült, csoda, hogy pályára tudott lépni. Terzicet ugyancsak betegség terítette le, a szakemberek azonban feltunningolták a találkozóra. Sliskovic a válogatott hét óta képtelen az egyik ujját rendesen mozgatni, aztán ott van Schuch, aki a lovaglóizmát fájlalja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!