Sport

2016.08.28. 18:45

Nekik a bronz is aranyként fénylik

Tapolca – A rajongók, a város lakói ovációval, a vívó növendékek tisztelgéssel, párbajtőrből alkotott kapuval fogadták a vasárnapi ünnepségen az olimpikonokat, a nyári olimpiai játékokon csapatban bronzérmet szerző párbajtőröző Boczkó Gábort és Rédli Andrást.

Tóth B. Zsuzsa

Miután a sportolók a Deák Ferenc utca Olimpiai emlékkőre rögzítették az emléktáblát, amelyen Szalay Gyöngyi, Mádl Ildikó és Csermák József neve mellett immár az övék is szerepel, a Köztársaság téren folytatódott az ünnepség. Dobó Zoltán polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy kevés olyan ember van, aki hivatásnak tekinti, amit csinál, és egészen kevesen űzik ezt  olyan     szinten,   hogy rájuk a világ odafigyel.

Ha mindezt a teljesítményt egy zászló alatt, egy szűk közösség nevében teszik, az megsüvegelendő és emlékezni fog rá mindenki, aki valamire is tartja az emberi nagyságot – mondta a polgármester. Kifejezte köszönetét, háláját a város nevében azért, hogy a sportolók eredménye erőt adhat azoknak, akik ma még csiszolatlan gyémántként ragyognak a sport vagy a tudomány vagy bármely olyan területen ahol az emberiség leteszi a védjegyét. Serlegekkel köszönte meg az olimpikonok teljesítményét. A fiúk nevelőedzője: Borosné Eitner Kinga szerint Gábor és András szorgalmukkal mindig kimagaslottak társaik közül. Mint mondta, bízik benne, hogy a városból még több párbajtőr vívó olimpikon kerül ki a jövőben.

Az ünnepségen havasi Gábor beszélgetett a sportolókkal. Gábortól megtudhatta a jelen levő többszáz rajongó, hogy immár harminc éve vív, a 2004-es  olimpiai ezüst után örül, hogy utolsó olimpiáján sikerült elérni a bronzérmet, ráadásul azzal a csapattal amelyiknek a fele tapolcai.  András 21 éve vív, ő még megcélozza Tokyot. Számára ez az érem volt  a csúcs, hiszen, mint vallotta,  egy olimpián részt venni és onnan éremmel hazatérni maga a csoda. Leszögezte, hogy nekik ez a bronzérem aranyként fénylik, hiszen az elmúlt nyolc évben erre az olimpiára készültek.

Az ünnepségen   zenei ráhangolódással közreműködött a Rock-Inger zenekar és Kassai Balázs. A lelkes közönség pedig a jól ismert ria-ria-hungária és a ki a jobb-magyarok rigmusokkal, sok tapssal hálálta meg az olimpikonok sikerét.

 

Gyöngyi húsz éve már átélt hasonlót

A húsz évvel ezelőtt Atlantában egyéni párbajtőrben bronzot szerző Szalay Gyöngyi a jövő bajnokai, az Sz-L Bau Balaton Vívóklub fiatal versenyzőit vezényelte egy rövid bemutatón. Azt követően arról beszélt, hogy a fonyódi nyári edzőtáborban látta a gyerekekkel együtt a meccseket, aztán ezer fiatal szurkolt a döntőn és örült együtt a tapolcai olimpikonok sikerének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!