Sport

2017.04.21. 18:05

Negyedszer juthat a Veszprém Kölnbe

VESZPRÉM - Senki ne számítson könnyű párharcra a Montpellier ellen, hiszen nem véletlenül ütötte ki a címvédő Kielcét. Nehéz párharcra számítunk, ahol legfontosabb a győzelem.

B. Virág Rita

Ezt Javier Sabaté, a Telekom Veszprém szakvezetője mondta a szombati Bajnokok Ligája negyeddöntő előtt.

- Ugyan a SEHA-liga- döntőt elvesztettük, de a Magyar Kupát megnyertük, amit nagy sikernek éltünk meg. A Szeged évről évre jobb, egyre nehezebb legyőzni - hangsúlyozta Javier Sabaté, a veszprémiek edzője. - Már Bresztben is mondtam, hogy jó úton haladunk, sokat dolgoztunk és jól dolgoztunk, és csak ezután következnek a szezon legnehezebb mérkőzései.

Sabaté edző kitért arra is, idősebb játékosok alkotják a csapat gerincét, s emiatt csúsznak be kisebb-nagyobb hullámvölgyek a játékba.

Javier Sabaté szerint minden csapatrészében kiváló ellenfél érkezik szombaton
Fotó: Penovác Károly

- Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ezen javítanunk kell. Dolgozunk rajta, mert tudjuk, a Montpellier ellen sem engedhetünk meg üresjáratokat, ha Kölnbe szeretnénk jutni. Egyébként a mai kézilabdában 5-6 gólos előny az semmi. Nem lehet befejezettnek tekinteni egyetlen mérkőzést sem ilyen különbség birtokában - fogalmazott.

Javier Sabaté, aki öt éve dolgozik a királynék városában, és ötödik kupagyőzelmét szerezte a múlt héten, kifejtette, a BL-negyeddöntőben szombaton, a Montpellier ellen senki ne számítson könnyű csatára.

- Kiváló játékosok alkotják a francia csapatot, több világbajnokkal és világbajnoki bronzérmessel. Remekül védekezik a társaság, de különösképp a leindításokra hívnám fel a figyelmet. Fiatalok, gyorsak és lendületesek
- összegzett a mester. A spanyol szakember szerint egyáltalán nem hátrány, hogy hazai pályán kezdik a párharcot, a legfontosabb, hogy sikerrel abszolválják az első ütközetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!