Sport

2017.06.02. 11:58

Narcisse: négy egyforma csapat jutott be a Final Fourba

Köln - A Telekom Veszprém elődöntős ellenfelének irányítója, Daniel Narcisse szerint soha nem volt még ilyen kiegyenlített a Final Four mezőnye, mint az idén.

B. Virág Rita

Daniel Narcisse, aki már kétszeres Bajnokok Ligája győztesnek (2010, 2012) vallhatja magát úgy nyilatkozott, mind a négy együttes egyenlő esélyekkel vág neki az elődöntőknek.

By Steindy (talk) 11:16, 20 January 2010 (UTC) - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0

- Az idén már kétszer is találkoztunk a Veszprémmel, így pontosan tudjuk, mire kell készülnünk, mire kell fókuszálnunk a magyar bajnok ellen.Az ősszel mindkétszer nyertünk, de most sokkal jobban kell koncentrálnunk. A Final Fourban bármi megtörténhet, sokkal több impulzus éri az embert, sokkal nagyobb a nyomás a csapatokon a tét miatt. Persze csak egy csapat viheti haza a trófeát, és szerintem bármelyik gárda a négy közül képes megszerezni a végső sikert. A Veszprémmel szemben elég régre nyúlik vissza az ismeretségünk, az utóbbi négy-öt évben rendszeresen megmérkőztünk egymással. Szerintem egyikőnk sem tud újat mutatni a másiknak, de mi készen állunk a sikerre.

Fotó: Bényi Kálmán

Kövesse velünk az eseményeket percről percre>>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!