Sport

2016.05.28. 08:39

A hosszabbításban adták meg a kegyelemdöfést a Kielnek - Újra a döntőben a Veszprém!

Köln - Rendkívül kiélezett és annál izgalmasabb csatában, hosszabbításban győzött az MVM Veszprém a THW Kiel ellen! Vasárnap Kielce-Veszprém döntőt tartanak a kézilabdázás szentélyében a Lanxess Arénában.

B. Virág Rita

Fantasztikus felvezető show-val indult a második elődöntő a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében. Szemkápráztató csillogás közepette tehetséges táncosok hada szórakoztatta a mintegy húszezer nézőt.

A veszprémiek közül Christian Zeitz maradt ki a keretből, ellenben helyet kapott Chema, míg a Kielnél Toft Hansen és Weinhold is maródi.

Marguc és Duvnjak gólváltásával indult a derbi, majd Klein ziccerével megszerezte a vezetést a Kiel. Wiencek is feliratkozott a góllövők közé. Alilovic fogta meg Duvnjak nagy erejű löketét, az indításból Ugalde szépített. Duvnjak másodszorra nem rontott, sőt Ilic eladott labdája után Wiencek már 5:2-re alakította az állást (7. perc).

Brutálisan védekezett a Kiel, lélegzethez sem jutottak a mieink, akik idegesen, kissé tanácstalanul támadtak. Brozovic kapott két percet, Ilic könnyedén bevágta a hetest, majd Alilovic védését követően Marguc meg sem állt Landin kapujáig (5:4). Ilic megszerezte első akció gólját, és kezdődhetett minden elölről (5:5).

Alilovic ellenállhatatlan volt, de ezt már megszoktuk tőle az idén. Palmarsson is felavatta Landint, így először vezetett az MVM (15. perc: 5:6).

Fotó: Ary György

Kettős emberhátrányba került a Veszprém, előbb Schuchot, majd Nagyot küldték ki két percre. Vujin góljával megint a THW ment elől, amikor Sabate edző időt kért. Schuch alig jött vissza, újra kiküldték, Dissingert lökte meg lövés közben a levegőben. A jó védekezésnek köszönhetően Sulic robogott végig (7:7), sőt a két beállóval játszó Kiel képtelen volt Alilovic eszén túljárni. Wiencek is pihenhetett két percig, majd Ilic bombázott Landin kapujába.

Duvnjak, majd Ilic nevét ordította a Lanxess Aréna közönsége, aztán Gislasson időkérése után Vujin fejezte be a német figurát, sőt Wiencek találatával ismét ott volt az előny (23. perc: 10:9). Dissinger lövése is védhetetlen volt, majd Ugalde hozta közelebb csapatát.

Ekberg ejtette át Alilovicot, és végre Nagy is megszerezte első gólját. Vujin null szögből állította vissza a két gólos különbséget, Ilic pedig Landinba lőtte a hetest, s félő volt, hogy három lesz közte, azonban Chema a megszerzett labdával végigcikázott a hatosig és be is lőtte a ziccert. Dissinger szinte azonnal reagált, Duvnjak pedig kínaiból volt eredményes. A német nézők őrjöngtek, Chema kapufát dobott és 15:12-vel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrészre Mikler érkezett, de először Landinnak akadt dolga, miután Nilsson hetest harcolt ki. Marguc biztos kézzel vágta be a büntetőt. Remek védekezés után kétszer is támadhatott a Veszprém, de csak másodszorra sikerült gólt elérnie a Palmarssonnak (35. perc: 15:14).

A rutinos Iváncsik kiegyenlített, de a Kiel első góljára még mindig várni kellett, egyszerűen áthatolhatatlan falat húzott fel a Veszprém. Ennek köszönhetően Marguc visszaszerezte a vezetést, Ilic pedig már öt gólnál járt (15:17).

Gislasson időkérését követően Wiencek tört meg a közel kilenc perces német gólcsendet.

Wiencek tartotta meccsben az övéit, azonban a Veszprém heroikus védekezéssel rendre megakadályozta, hogy közelebb férkőzzön a Kiel. Iváncsik gólját követően Landin kivédte Marguc hetesét (45. perc: 17:19), a gyors támadás végén Vujin volt eredményes.

Landin lehúzta a rolót, Duvnjak pedig kiegyenlített. Marguc nemes bosszút állt, sajnos azonban ma Vujin is jól játszott (20:20). Canellas kiállítása jókor jött, de Nagy ma támadásban nem nyújtotta élete legjobbját. Sulic brusztolt nagyot egy hetesért, Ilic szépen belőtte, azonban hiába védett Mikler nagyokat, a támadó szekció kifejezetten tanácstalan volt. Ekberg ziccere után újra egál volt (54. perc: 21:21).

Nagy jókor villant, Vujin gyorsan egyenlített. Landin a kapu torkából halászta ki Nagy próbálkozását, az ellentámadás végén pedig az élete meccsét játszó Vujin újra gólt szerzett (56. perc: 23:22). Ilic hetese kellett mint egy falat kenyér, Ekberg viszont nem ismert kíméletet.

Elrontotta a Veszprém a következő támadását, Duvnjak újabb találata után Sabate kénytelen volt időt kérni (25:23). Nagy egyet ledolgozott a hátrányból, s már alig maradt idő. Mikler megint védett, s már csak néhány másodperc maradt, de Marguc szíve a helyén volt, így jöhetett a hosszabbítás (25:25).

A kétszer öt perces ráadást Palmarsson bombája indította, sajnos Duvnjak válasza azonnal érkezett. Sliskovicnak is megszületett az első gólja, rögtön utána a második is, így 26:28-ra a Veszprém vezetett öt perc után.

Nem indult jól a ráadás második félideje, hiába védett Mikler és lódult meg Marguc, Landin megfogta a ziccert. A következő pillanatban azonban gólt üvöltöttek a magyar drukkerek, Ugaldenak köszönhetően. A Kielce drukkerei is csatlakoztak az MVM pártolóihoz, így aztán már nem lehetett hallani a Kiel szurkolóit. Ugalde és Palmarsson aztán megadták a kegyelemdöfést a Kielnek és ezzel újra a döntőben a Veszprém!

Nyilatkozatok:

Iváncsik Gergő: - A sírból hoztuk vissza, fantasztikusan játszottunk. Próbáljuk kipihenni ezt a napot, regenerálódni, hiszen óriási lehetőség van a kezünkben. Nem ígérhetek mást, holnap nekiugrunk a Kielcének. Egy napunk marad felkészülni a Kielcéből, nyilván nem egyszerű, de azon leszünk, hogy minél jobban kiismerjük riválisunkat ilyen rövid idő alatt is.

Mikler Roland: - Úgy érzem magam, ahogy szerettem volna érezni magam ma este. Őszinte leszek, a második félidő végén óriási önuralomra és türelemre volt szükségünk, hiszen két góllal elment az ellenfél. Láttuk, hogy egy perc maradt, és nem estünk kétségbe. Szerintem az nagyon komoly csapat, amely ilyen szituációban képes fordítani. Azt, hogy a ráadást ilyen fölényesen nyertük, az is az erőnket bizonyítja. Nagyon boldog vagyok. A tavalyi Final Fourt magam mögött tudtam, az lejárt lemez és bíztam benne, hogy vagyok annyira profi, hogy ez nem nyomasztani fog, hanem tanulni fogok belőle és ez a pályán nem befolyásolhat. Úgy érzem, most értem igazán profivá. Vasárnap jöhet a döntő.

Alfred Gislasson: - Kiélezett, izgalmas csatát vívtunk. Csapatom támadójátékát mindenképpen kiemelném, s Landint, aki ma is zseniális volt. Úgy gondolom, ezt a meccset a szünet után rontottuk el, rossz döntéseket hoztunk, a rendes játékidőben kellett volna nyernünk, mert a ráadásban már nagyon fáradtak voltunk.  Gratulálok a Veszprémnek, egy fantasztikus klub, amelyik nagyon régóta harcol azért, hogy a csúcsra jusson.

Dominik Klein: - Nem könnyű bármit is mondani, büszke vagyok a csapatom teljesítményére. Hatszor voltunk már itt Kölnben, szerettünk volna harmadszorra is nyerni, de ez most nem sikerült. Nagyon rosszul érzem magam, nem erre számítottam.

Javier Sabate: - Fantasztikus meccset vívtunk. Ahogy nekünk, úgy a Kielnek is minden esélye megvolt a győzelemre. Hittünk, bíztunk, harcoltunk, ez jellemzett minket az egész idényben. Az volt a kulcs, hogy a második félidőben feljavult a védekezésünk, Mikler szenzációs volt, elől pedig Ilic vitte a prímet.

Gasper Marguc: - Végig hittünk a győzelemben, nagyon kiegyenlített volt a csata, de a szünet után a védekezésünk feljavult. Sokat tudtunk futni és sikerült a sírból hosszabbításra mentenünk. Elképesztően izgalmas csata volt, szerintem a szurkolók nagyon élvezték.

Schuch Timuzsin: - Az első félidőben sajnos sok labdát eladtunk és így nem tudtuk felállt fal elleni játékra kényszeríteni a németeket. A Kiel pedig élt a lehetőséggel és rengeteget futva, indítás gólokat lőve hárommal elhúzott. A második félidőre feljavultunk, a végén pedig a szerencse sem pártolt el tőlünk. Véleményem szerint, az egyenlítés olyan lélektani előnyt adott, ami után tudtuk, hogy itt ma mi nem veszíthetünk. A hosszabbításban Ivan Sliskovic játéka szerintem eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét.

Ivan Sliskovic: - Nem értek egyet Timuzsinnal, nem én döntöttem el a meccset, csapatmunka volt. Különösen a védekezésünkre igaz ez, és főleg a hosszabbításban bizonyult döntőnek. Nehéz összecsapáson vagyunk túl, ám újra bebizonyítottuk, milyen jó csapat vagyunk. Teljesen mindegy, hogy egy másodpercet, vagy egy egész meccset játszok végig, mindig készen kell állni, ez a munkám. Örülök, hogy két fontos góllal tudtam segíteni.

 

 

Kettős emberhátrányba került a Veszprém, előbb Schuchot, majd Nagyot küldték ki két percre. Vujin góljával megint a THW ment elől, amikor Sabate edző időt kért. Schuch alig jött vissza, újra kiküldték, Dissingert lökte meg lövés közben a levegőben. A jó védekezésnek köszönhetően Sulic robogott végig (7:7), sőt a két beállóval játszó Kiel képtelen volt Alilovic eszén túljárni. Wiencek is pihenhetett két percig, majd Ilic bombázott Landin kapujába.

Duvnjak, majd Ilic nevét ordította a Lanxess Aréna közönsége, aztán Gislasson időkérése után Vujin fejezte be a német figurát, sőt Wiencek találatával ismét ott volt az előny (23. perc: 10:9). Dissinger lövése is védhetetlen volt, majd Ugalde hozta közelebb csapatát.

Ekberg ejtette át Alilovicot, és végre Nagy is megszerezte első gólját. Vujin null szögből állította vissza a két gólos különbséget, Ilic pedig Landinba lőtte a hetest, s félő volt, hogy három lesz közte, azonban Chema a megszerzett labdával végigcikázott a hatosig és be is lőtte a ziccert. Dissinger szinte azonnal reagált, Duvnjak pedig kínaiból volt eredményes. A német nézők őrjöngtek, Chema kapufát dobott és 15:12-vel vonultak pihenőre a csapatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!