Sport

2017.03.09. 14:52

Momir Ilic: nem veszíthetünk!

Minden zsigeremben érzem ezt a közönséget. Az első perctől fogva rendkívül inspirál, motivál engem a veszprémi nézősereg, annyira magával ragad, hogy nem érzem játék közben az ütéseket, a fájdalmat.

B. Virág Rita

Mosolyogva, jókedvűen fogad minket a sorsdöntő, Flensburg elleni Bajnokok Ligája-rangadó előtti, utolsó edzések egyikén Momir Ilic. A Telekom Veszprém férfi kézilabda együttes balátlövője őszintén beszélt az ősz nehézségeiről.

- Sliskovic idényét hazavágta egy fertőzés, de Aron Palmarsson is szinte végig sérült volt, így a posztomon magamra maradtam. Nem alakult ki túl jó helyzet, de megpróbáltam mindent kiadni magamból - kezdte a szerb-magyar állampolgárságú klasszis. - Szerencsére, most az idény második felében már jóval kevesebb mérkőzés vár ránk, és hamarosan Aron is visszatér, amit már nagyon várunk. Nekem az ősszel a rengeteg utazás jelentette a legfőbb gondot. Rettentő unalmas, borzasztóan szenvedek tőle, ám a következő hónapokban már ebből is kevesebb vár ránk.

Fotó: Penovác Károly

A hektikus ősz, a több ezer megtett kilométer után aztán Kielben történt valami. Nemcsak a csapat aratott történelmi győzelmet, hanem attól kezdve Momir Ilic is szárnyra kapott.

- Úgy gondolom, ebben a szezonban mi nem veszíthetünk semmit, viszont annál többet nyerhetünk. A szezon második felében várnak ránk az igazán nagy feladatok, most jönnek az igazán fontos kihívások, rangadók, ezeken kell jól játszani - húzta alá.

A szombati ütközet kapcsán röviden annyit jegyzett meg: - Nagyon jó mérkőzésre, magas színvonalú, kiélezett csatára számítok. Mi itt nem veszíthetünk!

A 35 esztendős kiválóság arról is beszélt, kisfia Tadej megszületése előtt sok, mára kevésbé fontos dolog volt az életében, azonban 2015 ősze óta ez óriásit változott.

- Szeretnék minél több időt tölteni a kisfiammal, és kiélvezni vele az életben minden egyes pillanatot - szögezte le.

Ilic elárulta, ha fia egykor sportolásra adja majd a fejét, akkor jobban szeretné, ha inkább profi kosárlabdázó válna belőle.

- Felőlem persze lehet akár orvos is. Ez majd az ő választása lesz - fogalmazott.

Arról is faggattuk, mit gondol a szakértő veszprémi közönségről, az O-szektorról, amely nemcsak érti is a játékot, hanem szereti a véleményét is kinyilvánítani.

- Minden zsigeremben érzem ezt a közönséget - az első perctől fogva inspirál, motivál engem. Olyannyira képes magával ragadni, hogy nem érzem az ütéseket, a fájdalmat, az ütközéseket, csak megyek előre és csak a győzelem lebeg a szemem előtt. Szerintem minden csapatnak, játékosnak felemelő, ha egy ilyen fantasztikus tábor áll mögötte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!