Sport

2016.06.13. 15:10

A Vas-Veszprém-Zala megyei bajnokságon kimagaslóan szerepeltek klubjaink versenyzői

Hosszúpereszteg - A tájfutó megyei bajnokságsorozat következő felvonásaként mindjárt három versenyt is rendeztek hétvégén a Vas megyei Szajki-tavaknál.

Bényi Kálmán

Mérő Edit, a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség sajtóreferense a versenyről lapunk érdeklődésére elmond-ta: - Szombaton délelőtt tartották meg a Vas-Veszprém- Zala megyei középtávú bajnokságot, ezt követően a megyei váltóbajnokságot, késő este pedig az éjszakai bajnokságot.

Megtudtuk, a terep nem sokak tetszését nyerte el: a futásra nem kifejezetten alkalmas erdőben rengeteg tüskés akácfacsemete, sűrű aljnövényzet és magasra felnőtt fű nehezítette a tájékozódást és a gyors haladást. A szokásosnál jóval gazdagabb nyiladék- és úthálózat sem segített, mivel még az erdei ösvényeken is egy méter magas szederindákkal és derékig érő csalánnal találkoztak a versenyzők.

Egyéniben közel kétszázan neveztek, míg váltóban 28 csapat indult. A Veszprém megyei versenyzők kimagaslóan szerepeltek minden kategóriában. Az érmek több mint fele a megye klubjaihoz került.

A fotón balról jobbra, a 14 éveseknél érmes veszprémiek: Lantai Anna Boróka (2.), Gaál Csanád (2.), Bácskai Eszter (1.), Angyal Dániel (1.), Bálint Benedek (3.) és Papp Viktória (3.) (Fotó: Bálint Bence)

Eredmények. Vas, Veszprém és Zala megye nyílt középtávú bajnoksága: F10D: 1. Kovács Jeromos, 3. Bálint Gergő (mind VHS), F12C: 2. Vincze Barnabás, 3. Gaschler Máté (mind VHS), F14B: 1. Angyal Dániel (VHS), 2. Gaál Csanád (BSC), 3. Bálint Benedek (VHS), F16B: 3. Tokai-Kiss Bálint (VHS), F18B: 1. Péntek Márton, 3. Harmath Dávid (mind BSC), F40B: 2. Gaschler Gábor (VHS), F60B: 1. Ládi János (BTK), 2. Horváth Tivadar, 3. Andrási Lajos (mind HER), F70B: 1. Horváth Béla (HER), N10D: 1. Gaschler Emma (VHS), 12C: 1. Lantai Lili, 3. Tokai-Kiss Zsófia (mind VHS), N14B: 1. Bácskai Eszter, 2. Lantai Anna Boróka, 3. Papp Viktória Éva (mind VHS), N16B: 1. Mérő Dominika (VHS), N40B: 1. Széplaki Erika, 2. Németh Zsoltné, 3. Mérő Edit (mind VHS), N50B: 1. Böröczkyné Makai Anna (VHS), 3. dr. Nagy Zsuzsanna (HER), N60B: 1. Wieder Ilona (VHS), 2. Gombkötő Zsuzsanna (VTC), nyílt: 3. Pegánné Göntér Szilvia (BTK). Váltó: 14 évesek: 1. Veszprémi Honvéd SE (Bálint Benedek, Lantai Anna Boróka, Angyal Dániel), 2. VHS (Kovács Márk, Lantai Lili, Bálint Ádám), 3. VHS (Vincze Barnabás, Gaschler Máté, Bácskai Eszter), 18 évesek: 3. Veszprémi Honvéd SE (Tokai-Kiss Bálint, Papp Viktória, Bácskai Péter), 21 évesek: 3. Balatonfüredi SC (Péntek Márton, Péntek Gréti, Harmath Dávid), 40 évesek: 1. Veszprémi Honvéd SE (Marton Balázs, Németh Zsoltné, Bálint Bence), 2. Bakonyi Tájfutó Klub (Pegán Róbert, Kaszásné Boa Ágnes, Ládi János), 3. Veszprémi Honvéd SE (Gaschler Gábor, Széplaki Erika, Barát János). Nyílt éjszakai bajnokság: F18B: 1. Péntek Márton (BSC), F21B: 1. Vass Tibor (VHS), 3. Szabó Attila (VTC), F40B: 2. Bálint Bence (VHS), F60B: 1. Korbély Tibor (HER), 2. Andrási Lajos (HER), 3. Ládi János (BTK), N21B: 1. Péntek Gréti (BSC), N40B: 1. Németh Zsoltné (VHS), 2. Kaszásné Boa Ágnes (HER), 3. Palumbi Edit (VHS), Nyílt: 3. Angyal Dániel (VHS).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!