Sport

2017.01.09. 20:03

Micsoda meglepetés! - ezt senki nem várta

Veszprém, Zalaegerszeg - Az esztendő első mérkőzésén váratlanul alulmaradt a Veszprém a futsal NB I-ben. A bakonyiakkal olyan történt, ami ebben a szezonban még nem.

Horváth Gábor

Méghozzá az, hogy nem szereztek gólt. Ez volt az első meccs a 2016/2017-es idényben, hogy az 1. Futsal Club Veszprém lőtt találat nélkül maradt.

Pedig az élmezőnyhöz tartozó bakonyiak abszolút esélyeskét érkeztek a felsőházi rájátszásért csatázó Göcsej SK otthonába. A vendégek mestere, Madarász János ugyan figyelmeztetett, Zalaegerszegen is száz százalékos koncentráció kell, azt kevesen gondolhatták, hogy nem tuti kettes a meccs. Hát pedig nem lett az, sőt.

Rosszul kezdte az évet a Veszprém, a képen balról: Bognár, Tatai és Tar
Fotó: Penovác Károly

A hazaiak az első félidőben 2:0-ás előnybe kerültek,s hiba próbálkoztak a veszprémiek felzárkózással, a szünet után magkapták a harmadik gólt is. A hajrában a kapus lehozatalát követően, emberelőnyös játékkal sem sikerült a kapuba találni, így a Göcsejé lett a három pont.

A házigazdák sikere mindenképpen bravúros (a találkozó előtt tíz pont volt a két csapat közötti különbség), főképp úgy, hogy sikerült megóvniuk kapujukat a góltól.

Eredmény: Göcsej SK-1. FC Veszprém 3:0 (2:0).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!