Sport

2016.02.05. 10:18

Menetel a Sümeg: kiválóan szerepel a korosztályos csapat

Sümeg - Bejutott a Tatár Mihály Országos Röplabda Gyermek Bajnokság (OGYB) elődöntőjébe a Sümegi RE korosztályos csapata is.

B. Virág Rita

Kaposi Tamás tanítványai az első fordulóban Zalaegerszegre utaztak, ahol fölényes sikert arattak, mert mind a Pécs, mind a házigazda ZTE alakulata ellen 3:0-ra nyertek.

A második fordulóban a Sümegi RE látta vendégül az említett két csapatot, és ekkor sem férhetett kétség hozzá, hogy a három közül melyik a legjobb együttes. Az SRE kétszer is megint 3:0-ra nyert.

A csapat tagjai, álló sor, balról: Kaposi Tamás (edző), Sümegi Norbert, Fekete Szabolcs, Iván Bence, Iván Gergő, Illés Marcell, Nagy Péter (edző), Petres Ábel, Péter Benedek, Ludovics Ábel, Sárközi Kálmán, Miklósi-Sikes Zétény. A képről hiányzik Kovács Milán.

Kaposi Tamás edző elmondta, az elődöntőben már sokkal keményebb ellenfelek várnak rájuk, ezért a megfelelő felkészülés érdekében részt vesznek a hétvégén egy kaposvári tornán, ahol olyan riválisokkal csapnak, össze, amelyek szintén elődöntősök a sorozatban. A Kaposvár, a Dunaújváros, a Székesfehérvár, valamint a Dabronc is ott lesz.

Kifejtette még, azért is tartja az eddigi szereplésüket óriási sikernek, mert a csapat nagy része csak 6-7. osztályos, vagyis ezek a játékosok egy-két évvel fiatalabbak a többieknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!