Sport

2016.07.19. 19:05

Megyei sikerek a vb-n - Világbajnoki cím, illetve váltóban egy ezüst a termés

Hoorn - Rasovszky Kristóf aranyat, Kun-Szabó Fanni váltóban pedig egy ezüstérmet szerzett a junior nyílt vízi vb-n.

Heffler Péter

Ahogy arról lapunk keddi számában már írtunk, Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszók hollandiai junior-világbajnokságán aranyéremmel zárta a tíz kilométeres távot a hétvégén. A Balaton Úszó Klub tizenkilenc esztendős versenyzője az olimpiai felkészülés hajrájában állt rajthoz Hoornban, ahol egy rendkívül meggyőző úszással hangolt az ötkarikás szereplésre. A veszprémiek klasszisa a rajtot követően egyből az élre állt, és az őt üldöző boly csak a lábvizét láthatta, vagy még azt sem, ugyanis előnyét szinte végig tartva, közel harminc másodperces előnnyel ért célba kínai, illetve olasz vetélytársával szemben.

A 4x1,25 kilométeres távon ezüstérmet szerző váltó (a képen bal oldalon Kun-Szabó Fanni) Fotó: MÚSZ

A BÚK vezetőedzőjétől, Szokolai Lászlótól megtudtuk, titkon számítottak rá, hogy el lehet lépni a mezőnytől, figyelembe véve, hogy versenyzője amúgy is híres erős kezdéseiről. Rasovszky Kristóf így az idei 1500 méteres felnőtt ob ezüst, a medencés tíz kilométeren szerzett országos bajnoki cím, a londoni Eb-szereplés, a világkupa ötödik hely és a nyílt vízi ob felnőtt-, illetve junioraranya után a junior-világbajnokságon is bizonyított és klubja első nemzetközi címét gyűjtötte be Hoornban, ahol nem mellékesen a 17-19 évesekből álló váltóval még egy ötödik helyet is bezsebelt.

Ha pedig már váltó! A 14-16 évesek között 4x1,25 kilométeres távon ezüstérmet szerzett a magyar csapat, melynek a Rája 94 Úszóklub fiatal versenyzője, Kun-Szabó Fanni is a tagja volt. Farkas András tanítványa Tabi Zoltán, Kalmár Ákos és Juhász Janka társaságában állhatott fel a dobogó második fokára.

 

A Balaton Úszó Klub fiatal versenyzője számára természetesen nincs megállás a felkészülésben, hiszen augusztus 12-én Rióban kell majd rajtkőre állnia 1500 méter gyorson, hogy aztán szeptemberben pedig az olaszországi junior Európa-bajnokságon képviselje hazánkat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!