Sport

2016.06.16. 15:49

Megkezdte az igazolásokat a Veszprém

Elsőként szlovén jobbszélsőt igazolt a csapat két évre. A bejelentés dömpingben Dragan Gajic Veszprémbe igazolása volt a soron következő.

Piltman-Horváth Barbara

A mai nap vált hivatalossá, hogy a szlovén válogatott a következő szezontól 2018. június 30-ig szóló kontraktust írt alá a Telekom Veszprémmel. A 188 cm magas, 85 kg súlyú játékos az 50-es számot választotta magának – adta hírül a klub a honlapján.

Dragan Gajic 1984. július 21-én született Celjében. Pályafutását az RK Rudar Evj csapatában kezdte. 2004 és 2011 között - egy éves zágrábi kitérővel (2009-2010) - az RK Celje Pivovarna Lasko együttesében játszott, ahol hatszor lett szlovén bajnok és ötször kupagyőztes. A Zagreb színeiben az ott töltött egy esztendő alatt megnyerte a horvát bajnokságot és a kupát is. Celjéből a francia Montpellierhez szerződött, amellyel 2014-ben az EHF Kupában a második helyen végeztek, ő pedig a versenysorozat gólkirálya lett.

2005 óta tagja a szlovén válogatottnak. A 2015-ös világbajnokság kimondottan jól sikerült számára, hiszen 71 találatával a torna gólkirálya lett, és az All-Star csapatba is bekerült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!