Sport

2016.08.23. 14:45

Rutinos játékosok távoztak

Veszprém - Szinte teljesen új kerettel vág neki a 2016-17-es idénynek a Veszprémi KSE NB I/B-s férfi kézilabda-együttes, amely tavaly újoncként óriási meglepetésre bronzérmes lett a másodosztályban.

B. Virág Rita

Az akkori csapatból több meghatározó egyéniség is távozott, a rutinos Tombor Csaba vagy Kis Ákos, az egykori világválogatott Pásztor István, de szólnunk kell még az NB I-be igazoló Márton Balázsról is.

Éles József, a VKSE szakvezetője lapunknak elmondta, tavaly újoncként mindenképpen szerették volna megőrizni a másodosztályú tagságot, ami a vártnál jobban sikerült. Idén az alaposan megfiatalított gárdával hasonló célokért küzdenek majd.

- Az előző keretből Szász és Csiki maradt a kapuban, de Bonyhádi, Márkus, Heiczinger, Vasvári, Végh, Szobol Zsolt és Kovács György is a társaság tagja. Utóbbi edzői feladatokat is ellát a felnőttcsapatnál - tudtuk meg Éles Józseftől.

A veszprémiek a Japán válogatott ellen is pályára léptek a nyári felkészülési időszakban
Fotó: Penovác Károly

Az újonnan érkezők között többen a Telekom Veszprém utánpótlás-alakulatából igazoltak át, így például Csirke Balázs, Nicolas Dainese, Kreisz Márk vagy Tóth Márton is. Kecskemétről érkezett Koncz Péter, ahogy Füleki Márton is.

- Sajnos nem indult túl jól a szezon, Csirke, Dainese és Kreisz is komoly térdsérülést, szalagszakadást szenvedett a válogatottnál. Ők alapemberek a csapatban, de az első hónapokban biztosan nem számíthatok rájuk. Az első félévben az a legfontosabb feladatunk, hogy megpróbáljuk nélkülük is összerakni a csapatot, és alkalmazkodjunk a helyzethez - fogalmazott a korábbi világválogatott klasszis.

A VKSE már több edzőmérkőzést vívott, például az osztrák Köflachtól mindössze egyetlen góllal kapott ki. A világbajnokságon is szereplő és az itt edzőtáborozó Japán válogatottal is összemérte erejét a veszprémi társaság, ahol maradandó élményekkel gazdagodtak a fiatalok.

Remek erőfelmérőnek bizonyult a Cell-Cup is, ahol a felnőttmezőnyben az előkelő második helyen végzett a VKSE. Éles József tanítványai a tajvani HaiSan Senior High Schoolt alaposan elverték, 44:11 arányban nyertek, majd az NB II-es Bakonyerdő Pápa ellen 42:21-re győztek. Az ETO SZESE Győr ellen is rendkívül magabiztos sikert könyvelhettek el (37:21), míg a Pick Szeged fiataljaival óriási csatát vívtak, de nyertek 17:16-ra. Az Alba Regia ellen viszont nem sikerült a győzelem, 22:18-as vereséggel kellett beérniük. Aztán a döntőben ismét összemérték erejüket a fehérváriakkal, ahol 22:21-re maradtak alul.

- Még három hét maradt a bajnoki rajtig. Addig is csiszolgatjuk a játékunkat, igyekszünk minél többet gyakorolni, készülni. Hazai mérkőzéseinket a Március 15. úti sportcsarnokban játsszuk majd, szombatonként 11 órától. Az első fordulóban is itthon szerepelünk, a Vecsés csapatát látjuk vendégül szeptember 10-én, 11-től. Természetesen minél több szurkolót várunk, hiszen, úgy érzem, szerethető, motivált és lelkes csapatot raktunk össze, és, ami a legfontosabb, a társaság magja veszprémi vagy környékbeli - fogalmazott a szakvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!