Sport

2016.07.20. 11:04

Megegyeztek: Ajkán játszik a Veszprém!

Veszprém – A veszprémiek NB III-as labdarúgócsapata kénytelen volt albérlet után nézni. Megvan az időpont, mikor költözhet haza az együttes, amelynek a játékoskerete is alakul.

Horváth Gábor

Szabó Péter ügyvezető tájékoztatása szerint a VLS Veszprém megegyezett (az egyébként bajnoki rivális) FC Ajkával: a megyeszékhely futballegyüttese hazai mérkőzéseit Ajkán játssza.

Úgy néz ki, hogy három találkozóról van szó: az első fordulóban, augusztus 6-án a Puskás Akadémiát fogadja a Veszprém, a harmadik körben (augusztus 20.) épp az FC Ajkával játszik, szeptember 3-án pedig a Győri ETO lesz a vendég.

A volt kameruni válogatott Haman Sadjo az egyik távozó
Fotó: Penovác Károly

Az újonc szeptember 17-én, a Csepel FC ellen debütálhat otthonában, az egyetemi stadionban, amelynek játékterén öntözőrendszert építenek ki, talajt egyengetnek, illetve felújítják a gyepszőnyeget.

A Lantai Balázs-Orbán Tamás edzőpáros által irányított Veszprém csütörtökön az FC Ajkával játszik felkészülési találkozót, amely 18 órakor kezdődik.

A veszprémiek jelenleg mintegy 30 labdarúgóval tréningeznek, sok a próbajátékos, s egyelőre három távozó van. Zachán Péter az NB I-es Paksnál folytatja pályafutását, Bognár Péter pedig a futsalcsapatban. Meg kellett válni a kameruni Haman Sadjótól is, rá azért nem számíthatnak a bakonyiak, mert külföldi játékos alkalmazása esetén az adott klub elesik a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásától.

A szakmai vezetésnek jövő hétre kell 22 fősre csökkentenie a játékoskeretet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!