Sport

2015.10.07. 11:44

Már nem újoncok a füredi pólósok

Balatonfüred A Balatonfüred VSKA-nál a 2015-2016-os szezonban egy lépcsőfokkal már feljebb lépnének, és eltökélt céljuk, hogy beférkőzzenek a Dunántúli Vízilabda Liga korosztályos bajnokságainak középmezőnyébe.

Heffler Péter

A megye vízilabda klubjait bemutató sorozatunk második részében egy fiatal, ám már közel sem újonc egyesületet veszünk górcső alá, a Balatonfüred VSKA-t. A 2014 márciusában alakult klub immáron harmadik éve versenyzik a Dunántúli Vízilabda Liga versenykiírásaiban.

- Egyelőre utánpótlás nevelés a cél, azon belül pedig az, hogy idővel csak lányokból álló csapatot is tudjunk indítani a bajnokságban. Erre elég jók az esélyek, úgy látjuk, hogy egy-két éven belül megvalósulhat ez a célkitűzés, mivel már mostani négy meglévő versenyző csapat harminc százalékát lányok teszik ki - kezdte Pfaff Péter edző, aki hozzátette, hogy a taglétszám már megközelíti a hetven főt. A klub tehát egy év alatt is hatalmas fejlődésen ment át, hiszen tavaly ilyenkor még csupán negyven igazolt versenyzővel bírt.

Ki kell azt is emelni, hogy a BVSKA még nem tudta birtokba venni a füredi uszodát, így továbbra is elég bonyolultak az edzéskörülmények. A foglalkozásokat egyelőre a Klub Balaton medencéjében tartják kedden és csütörtökön, valamint szerdánként erőnléti és taktikai edzéseket irányít Pfaff Péter és Baranyai László a szabadidő központban.

Már hetven főt tesznek ki a Balatonfüred VSKA korosztályos csapatai
Fotó: Balatonfüred VSKA

- A tavalyi év ennek tükrében tényleg csak a tapasztalatszerzésről szólt, illetve, hogy szokják a gyerekek a versenyeztetést. Ennek ellenére büszkék vagyunk a kis pólósainkra, mert voltak igazán szép játékot mutató, győztes meccseink is. Baby korcsoportban például a Győr, és a Sopron csapatát is sikerült legyőznünk egy-egy fordulóban, ami azért is nagy teljesítmény, mert a múltunk és körülményeink a sportágban nem összehasonlíthatók. Ettől az idénytől szeretnénk még több győztes meccset megvívni, és idővel beköltözni az új uszodába. Onnantól kezdve fogjuk tudni a felkészülésünket százszázalékosan végezni. Ez minél hamarabb megtörténik, annál hamarabb tudunk a bajnokság középső mezőnyébe kerülni - árulta még el Pfaff Péter.

Ehhez pedig minden adott, hiszen négy csapattal nevezett a Balatonfüred VSKA a Dunántúli Vízilabda Bajnokságokba ebben a szezonban, így két 2003-as gárdával, illetve egy-egy 2004-es és 2005-ös születésűekből álló együttessel ugranak vízbe a fürediek.

Az új uszoda új lehetőségeket teremt

Egyelőre, uszoda híján igencsak nehézkes a Balatonfüred VSKA felkészülése, ám amint átadják a füredi létesítményt új szintre lépne a klub. - Az igazi toborzás csak akkor fog elindulni, amikor kész lesz az uszoda, mivel jelenleg korlátozott kapacitású, tizenöt méteres medencében edzünk - mondta Pfaff Péter. - Az azonban mindenképpen bíztató a jövőre nézve, hogy már most óriási az érdeklődés a sportág iránt a térségben, és folyamatosan jelentkeznek nálunk vízilabdázni vágyó fiatalok - tette még hozzá a balatonfürediek edzője.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!