Sport

2016.09.28. 12:45

Már jegyzik őket: Szép sikereket ért el az egyéves klub

Ajka – A negyven tagot számláló REMX Motocross SE ugyan csak egyéves, de számos tehetség motorozik már most is náluk.

Heffler Péter


Van egy sportág Ajkán, melynek egy igen népes tábor hódol, és szép hagyományokkal is bír a településen, mégis ritkán találkozni eredményekkel, és valószínűleg a helyi motokrossz-egyesületet is csak a „benzingőzőrültek” ismerik. Az REMX Motocross SE viszont régiónk zászlóshajójának számít a sportág hazai tengerén, és az igen nagy taglétszám mellett tehetségekkel is rendelkezik. A klub a szép eredmények elérése mellett egy másik célt is megfogalmazott. 

– Szeretnénk a helyi motokrosszos hagyományokat feltámasztani, nemcsak a településen, hanem a térségben is – árulta el Katona Zoltán, az REMX Motorcross SE elnökségi tagja.

–A város és a családunk is igen „fertőzöttnek” mondható a motorozás kapcsán. Például az unokaöcsém, Katona Bálint rendkívül sikeres volt ebben a sportágban, illetve a rokonságunk több taggal is büszkélkedhet, akik meghatározó alakjai voltak a hazai motokrossznak a '70-es, illetve '80-as években – tette hozzá Katona Zoltán. Az egyesület tagjai között találni kicsiket-nagyokat, fiúkat-lányokat egyaránt, azonban a kedvtelésből motorozók mellett az REMX Motocross SE öt tagját is a sportág legjobbjai között tartják számon.

Somlóvári Dániel edző a versenyzés mellett számos tehetséggel foglalkozhat Ajkán  Fotó: Lengyel Dóra


Elismert versenyző az edző, Somlóvári Dániel, a klub nagy reménységének számít a tizennégy esztendős Kalász Zsombor, de szintén érdemes odafigyelni Réz Ádám és Katona Bálint teljesítményére is. Az egyesület ezenfelül büszkélkedik még egy nagy tehetséggel, a mindössze hatéves Katona Áronnal, aki már most letette a névjegyét a sportágban.

– Két éve készítjük a versenyzésre, és heti háromszor gyakorol – mesélte az édesapa, aki büszkén tette hozzá, hogy az első versenyén máris egy ötödik, míg a másodikon egy-egy első és harmadik hellyel, majd harmadszorra két győzelemmel öregbítette a klub hírnevét Áron, aki fiatal kora ellenére rendkívül céltudatos motoros.

Fotó: Lengyel Dóra


– Az ágya fölött a sportág egyik nagy alakjának a posztere lógott, és egyszer a képet nézegetve hozzám fordult: „apa, szerinted egyszer egy kisfiú engem is így láthat majd a szobája falán?” – árulta még el a fia motivációjáról Katona Zoltán. A győzelmek gyűjtésére bőven lesz alkalom még idén is, ugyanis az ipari parkban található pályán készülő egyesületnek sűrű a programja. A futamokon pedig nemcsak az első helyekért, hanem az ajkai motokrosszos hagyományok ápolásáért is állnak rajthoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!