Sport

2016.06.24. 13:56

Lang Ádám nemes gesztusa

Veszprém - Két repülőjegyet és belépőjegyet küldött a Magyarország-Belgium Európa-bajnoki nyolcaddöntőre egykori nevelőedzőjének és mentorának Lang Ádám.

B. Virág Rita

Nem mindennapi meglepetésben részesült Rugovics Vendel, a VFC USE szakmai igazgatója, akit a magyar válogatott hátvédje, Lang Ádám hívott meg Toulouse-ba a magyar-belga nyolcaddöntőre.

- Ádámmal kiváló a kapcsolatom, úgy érzem, nem pusztán az edzőjének, inkább a mentorának tekint. Jólesik, hogy minden meccs után felhívott és kikérte a véleményemet. Fontos megjegyeznem, Ádám azért tud folyamatosan fejlődni, mert nemcsak elvégzi az edzéseket, hanem mindig azon gondolkozik, mit csinálhatna jobban, miben és hogyan javulhatna még. Ez az alázat, ez a tudásszomj viszi előre, és úgy vélem, ma már nemzetközi szintű klasszis - összegzett Rugovics Vendel, aki azt is elárulta, Cristiano Ronaldo sarkazásáról is megkérdezte őt Ádám. - Szerintem Ádám megtette, amit meg lehetett tenni. Lezárta a rövid sarkot Ronaldo előtt, vagyis azt a területet, ahonnan elvileg lövés érkezhetett volna. Hogy Ronaldo a lövés helyett a sarkazást választotta, arról csak azt tudom mondani, erre csak egy ilyen világsztár képes, mint ő.

A szakmai igazgató vasárnap délelőtt, feleségével, Szilviával együtt indul útnak Franciaországba, ahol egy éjszakát töltenek majd, és hétfőn este érnek vissza Magyarországra. Lang Ádám VIP-jeggyel kedveskedett nekik, így a kispadok fölött, szinte testközelből szurkolhatják végig a vendégek a találkozót.

-  Könnyezve szurkolunk majd Magyarország sikeréért, és szerintem ebben a meccsben minden benne van. Szoros eredményre számítok. Nem véletlenül második a világranglistán Belgium, azonban a jelenlegi magyar csapatnak bárki, ismétlem bárki ellen van esélye - fogalmazott a tréner.

Címkék#EURO-2016

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!