Sport

2017.03.18. 11:27

Itt a balatoni derbi! - Élőben Fűzfőről!

Megyei körkép - Érdekes szomszédvári rangadót tartogat a labdarúgó MTD Hungária megyei első osztály 19. fordulója. Élő közvetítés.

Horváth Gábor

Fűzfői AK - Balatonalmádi SE

A Balaton-parti szomszédvárak rivalizálása ezúttal a tabellát tekintve is érdekes. A BSE az ötödik helyen áll 31 ponttal, a hatodik FAK eddig 30 egységet gyűjtött. Érdekesség, hogy az Almádi nem tudott nyerni az első két tavaszi fordulóban (igaz, az alaposan megerősödött Gyulafirátót, majd a bajnoki címre hajtó Pápa otthonában nem volt könnyű dolga), legutóbb viszont begyűjtötte a csapat a három pontot. A fűzfőiek épp fordítva, két szép sikerrel kezdték az évet, a múlt héten viszont vereséget szenvedtek az FC Zirc-Dudar vendégeként.

Horváth Ferenc, a FAK szakvezetője: - Fontos rangadó áll előttünk, ráadásul két jó formában lévő csapat találkozik. Szokásos összecsapást várok, azt kívánom, hogy a küzdelem színvonalas, a hangulat pedig barátságos legyen. Sajnos van két súlyos sérültünk, Espárt és Vatit is műteni kellett. Kevesen vagyunk, de annak örülök, hogy Kovács Kálmán személyében olyan embert sikerült előre igazolnunk, akik képes meccseket eldönteni. Kiemelném szurkolóink fantasztikus segítségét, sokan még idegenbe is elkísérnek minket, amely rengeteget, igazi plusz motivációt jelent nekünk.

Varga Tamás, a BSE vezetőedzője: - A Fűzfő jó és motivált csapat, biztosan nyerni akar. Persze ezzel mi sem vagyunk másképp. Két fontos meccs áll előttünk, ha nem sikerül a FAK és a Tihany ellen jól szerepelni, nagyot bukunk, ugyanakkor most stabillá is tehetjük helyünket. Szerintem háromesélyes derbi előtt állunk. Voltak a télen távozóink, a pótlást még nem sikerült teljesen megoldani. Fontos szerepe lehet a pillanatnyi formának és a szerencsének is. Mi játsszuk a saját játékunkat és megpróbáljuk ráerőltetni akaratunkat a fűzfőiekre, meglátjuk, ki lesz az erősebb.

A mérkőzésről az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságának youtube csatornája élő közvetítést ad.

A közvetítés:

" target="_blank"">" target="_blank"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!