Sport

2017.06.30. 20:13

Kisorsolták - A PSG és a Kiel is az ellenfelek között

LJUBLJANA, VESZPRÉM - A Paris SG, a THW Kiel és a Kielce is csoportellenfele lesz a veszprémieknek a kézilabda Bajnokok LIgája következő szezonjában.

Horváth Gábor

Szlovénia fővárosa adott otthont a kézilabda Bajnokok Ligája soron következő szezonja első eseményének. A csoportok sorsolása előtt, a héten kialakították a kiemelési beosztást, azaz az úgynevezett kalapokat.

A Telekom Veszprém az első, a MOL-Pick Szeged a hatodik kalapba került. Ez azt jelentette, hogy a bakonyiak biztosan nem lesznek egy csoportban az ugyanabban a kalapban szereplő Barcelonával, a Tisza-partiak pedig szintén ebből az okból a Celjével. Ugyanakkor azt is jelentette, hogy a Veszprémnek biztosan csoportriválisa lesz a Celje, a Szegednek pedig a Barcelona, mivel azonos nemzetbelieket (kivétel a három csapattal szereplő németeket) a lebonyolítás szabályai szerint nem sorsolhattak össze.

Elsőként a hölgyek mezőnyét osztották csoportokra. A címvédő Győri Audi ETO KC az első, a Ferencváros a harmadik kalapból várta a sorsolást.

A győriek a B csoportba kerültek az orosz Rosztov, a dán FC Midtjylland, és a francia Brest társaságába.

Az FTC a C jelű négyesben szerepel majd, ellenfelei a macedón Vardar Szkopje, és a norvég Larvik lesznek, valamint egy, a selejtezőből érkező csapat.

A férfiaknál a Telekom Veszprém a B csoportba került, ellenfelei: Kielce, Meskov Breszt, a Paris SG, THW Kiel, Celje, Flensburg, Aalborg.

Az A csoportos MOL-Pick Szeged a címvédő Vardar Szkopjéval, a Plockkal, Löwennel, Kristianstaddal, Zagrebbal, a Nantes-al, és a Barcelonával játszik.

A csoportbeosztás a 2017/2018-as idényre, férfiak, A csoport: Barcelona (spanyol), Vardar Szkopje (macedón), Löwen (német), PPD Zagreb (horvát), Wisla Plock (lengyel), Mol-Pick Szeged, Kristianstad (svéd), Nantes (francia).

B csoport: Telekom Veszprém, Kielce (lengyel), PSG (francia), Aalborg (dán), Celje (szlovén), Meskov Breszt (fehérorosz), Flensburg (német), THW Kiel (német).

C csoport: Ademar León (spanyol), Skjern (dán), Velenje (szlovén), Schaffhausen (svájci), Dinamo Bucuresti (román), Elverum (norvég).

D csoport: Metalurg Szkopje (macedón), Motor Zaporizzsja (ukrán), Montpellier (francia), Besiktas (török), Csehovszki Medvegyi (orosz), a selejtező győztese.

A selejtező (szeptember 2-3.) párosítása, elődöntő: Sporting (portugál)-Cocks (finn), Tatran Presov (szlovák)-Alpla HC Hard (osztrák).

Nők, A csoport: CSM Bucuresti (román), Nyköbing (dán), Krim Ljubljana (szlovén), Vistal Gdynia (lengyel).

B-csoport: Győri Audi ETO KC, Rosztov-Don (orosz), Midtjylland (dán), Brest (francia).

C csoport: Vardar Szkopje (macedón), Larvik (norvég), FTC-Rail Cargo Hungaria, 2. selejtezőtorna győztese.

D-csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Metz (francia), SG BBM Bietigheim (német), 1. selejtezőtorna győztese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!