Sport

2015.11.24. 15:17

Kis Gergő: Úgy néz ki, hogy feltámadtam!

Budapest – Kis Gergő már az MTK versenyzőjeként készül a riói olimpiára, miután a közelmúltban 400 méter gyorson 3:49,43-mal, kvalifikációt érő időeredménnyel zárt Dubajban.

Heffler Péter

Kis Gergő három ifjúsági Európa-bajnoki arany, két Európa-bajnoki cím, három olimpiai részvétel, valamint megannyi győzelem és rekord után a nyáron távozott nevelőegyesületétől, a Rája 94 Úszó Klubtól, hogy a riói játékokra már az MTK-ban kezdje meg a felkészülés hajráját.

– Végleg felköltöztem Pestre, itt élek, itt vettem lakást – kezdte Kis Gergő.

– Elmondani nem lehet, mennyit köszönhetek Farkas Andrásnak és Ajka városának, de a nyáron úgy gondoltam, tovább kell lépnem. A régóta húzódó uszodafelújítás miatt kényszerhelyzetbe kerültem, amiben a klubváltás tűnt a legjobb döntésnek. Ez pedig, úgy vélem, jól sült el, hiszen remekül érzem magam, amiben nagy szerepe van annak, hogy Lőrinczi György edzőm és Majoros Róbert szakosztályvezető hittek bennem – mondta el Athén, Peking és London olimpikonja.

Kis Gergő Athén, Peking és London után negyedik olimpiájára készülhet, akár több számban is kvalifikálhatja magát
Fotó: archív


A környezetváltozás tényleg jó hatással lehetett a huszonhét esztendős klasszisra, aki most már készülhet a negyedik olimpiájára, ugyanis november 6-án a dubaji világkupa-állomáson 400 méter gyorson 3:49,43-as időeredménnyel – egy másodperccel megúszva az olimpiai A szintet – kvalifikálta magát a riói játékokra.

– Az erre az évre vonatkozó tervet teljesítettem, miszerint meg kell úsznom az A szintet, vagyis úgy néz ki, hogy feltámadtam! Csinálom becsülettel és kitartással, mert újra ott szeretnék lenni a legjobbak között. A lendület a régi, csak a helyszín más, ugyanis ugyanúgy reggel edzés, aztán kondi, hogy aztán kis pihenőt követően délután megint edzéssel folytassam, napi tizennégy-tizenhat kilométeres etapokkal. Versenyekre most nem is gondolok, el szeretnék bújni kicsit, és az első komoly állomáson, a májusi Európa-bajnokságon megmutatni, mit tudok – árulta még el Kis Gergő, aki azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a 400 méter gyorson kívül más számban is rajtkőre áll Rióban. 

Ugyanis 1500 méter gyorson már csak hat másodpercre van az A szinttől.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!