Sport

2012.12.10. 10:14

Király a pápai utánpótlásból került az élvonalba

Pápa - Király Botond, a Lombard Pápa élvonalbeli labdarúgócsapatának saját nevelésű futballistája a közelmúltban újabb mérföldkőhöz ért a pályafutásában: Pakson bemutatkozott az NB I-ben.

Polgár Tibor

Aztán a tehetséges, 18 éves pápai labdarúgó nem várt sokat az újabb fontos határvonal átlépésével, ugyanis múlt héten kedden, a Zalaegerszeg elleni Ligakupa-találkozón megszerezte első gólját a felnőttcsapatban tétmeccsen.

- Mikor döntötted el, hogy labdarúgó szeretnél lenni?

- Kisgyerekkoromban sok minden érdekelt, a foci sokáig csupán hobbi volt számomra. Miután bemutatkozhattam a harmadik vonalban, majd pedig felkerültem a felnőttkerethez és komoly meccseket játszottam, elkezdett kialakulni bennem, hogy a labdarúgással szeretnék foglalkozni a jövőben.

- Ez így nagyon egyszerűen hangzik. Milyen út vezetett el az első csapat öltözőjéig?

- Pápán születtem, focizni is itt kezdtem el még óvodáskoromban. A kezdetektől fogva a PELC-ben rúgtam a bőrt, és természetesen végigjártam a ranglétrát. Idén nyáron kerültem fel az első csapathoz, ahol aztán hamar sikerült beilleszkednem, a társak befogadtak. Jól érzem magam itt, élvezem az edzéseket. Mindent megteszek azért, hogy tavasszal minél több játék- és bizonyítási lehetőséget kapjak az együttesben.

- Apropó, játéklehetőség. Mit éreztél, amikor a paksi találkozón cseréhez szólítottak?

- A mérkőzés előtt különféle okokból kifolyólag sokan hiányoztak a keretünkből. Emiatt természetesen megfordult a fejemben, hogy a mester talán pályára küld majd, de persze nem tudhattam biztosan. Úgy készültem, ha beállok, akkor minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy segítsem a csapatomat. Amikor szóltak, hogy hamarosan becserélnek, érdekes módon egyáltalán nem izgultam, csupán nagyon vágytam rá, hogy végre pályára léphessek.

- A következő tétmeccseden aztán már gólt is szereztél a Liga-kupában. Miképpen emlékszel vissza rá?

- Oldalról végezhettünk el egy szabadrúgást. Sajnos Pakson nem nagyon sikerültek a pontrúgásaim. Zalaegerszegen belőttem középre a szabadrúgást, hogy az érkezők gólt tudjanak szerezni, azonban senki sem ért bele a labdába, ami így a kapuban kötött ki. Bevallom, szerencse is kellett a gólhoz.

- Mit gondolsz, mik a legnagyobb erényeid és miben kell még fejlődnöd?

- Szeretek a középpályán játszani, és úgy gondolom, jól látok a pályán, pontos labdákkal tudom kiszolgálni a többieket. Azonban tisztában vagyok vele, hogy sokat kell még fejlődnöm. A csapattársak mindenben segítenek, és rendkívül sokat tudok tanulni a rutinos futballistáktól. Látom, hogy miben vagyok egyelőre még elmaradva. A robbanékonyságomat például mindenképpen fejleszteni szeretném a jövőben. Remélem, sikerült eljutnom egy olyan szintre, hogy stabil NB I-es játékos válik belőlem.

- Mit tanácsolsz a fiatal labdarúgóknak, hogyan lehet belőlük élvonalbeli futballista?

- Ha valaki szeret focizni és tiszta szívből űzi ezt a sportot, akkor képes lehet megvalósítani az álmait. Úgy vélem, a mai futballban szorgalommal és kellő alázattal kompenzálni lehet a tehetségbeli hiányosságokat. A szorgalom mindennél fontosabb a kitűzött célok eléréséhez.

Király Botond végigjárta az utánpótlás-szamárlétrát, és most már az első csapat kapuján kopogtat (Fotó: Polgár Tibor)

Fizikálisan és mentálisan erősödni kell

- Engem is büszkeséggel tölt el, hogy a Pápa egyik saját nevelésű játékosa bemutatkozott az NB I-ben. Bízom benne, hogy folyamatosan játéklehetőséget tudok biztosítani Király Botondnak. Természetesen rengeteget kell még fejlődnie, de megvan benne a lehetőség, hogy stabil NB I-es játékos legyen. Boti remek technikai képességekkel rendelkezik, erősségei közé tartozik az egy az egy elleni játék, a középpályás rágyorsítás, a cselezés. Viszont a párharcokban, valamint fizikálisan és mentálisan is erősödnie kell - jellemezte Zsivóczky Gyula vezetőedző Király Botondot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!