Sport

2017.05.13. 17:33

Kiesőjelölttől kapott ki az FC Ajka

Nem várt nagyarányú vereséget szenvedett hazai pályán az FC Ajka szombaton a labdarúgó NB III-ban. Oda a dobogó?

Horváth Gábor

FC Ajka-Sárvár 1:4 (0:3)

Ajka, 200 néző. V.: Móri, FC Ajka: Balogh – Pál, Pákai, Kovács Gergő, Kozma (Pataki, 75.) – Tölgyesi, Köles (Balázs, 46.), Hanzl, Lőrinczy (Kovács Gábor, 46.) – Skriba, Szabó. Edző: Bücs Zsolt. Sárvár FC: Horváth B. - Maráczi, Pados, Rajos, Nyírő, Pető (Bezdi, 48.) – Horváth A., Kun, Ódor (Dancsecs, 53.), Horváth V. (Schimmer, 86.) – Csákvári. Edző: Kovács László.

A harmadik helyért csatában lévő FC Ajka a kiesés ellen küzdő Sárvárt fogadta. A hazaiak voltak a mérkőzés esélyesei, de a vendégek is jó formában, két győzelem után várták az összecsapást.

A sárváriak nem meglepő módon védekezésre rendezkedtek be, s labdaszerzés után igyekeztek támadásba átmenni. Arra talán még ők sem számítottak, hogy első próbálkozásaik egyike célt ér.

A 12. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, egy nem túl gyors kontra és egy jobboldali beadást követően Ódor pofozta közelről a hálóba a labdát, 0:1.

A folytatásban is szervezetten játszott a Sárvár, míg az Ajkát megfogta a bekapott gól.

 

A 21. percben pedig tovább romlott a helyzet. Szögletet végezhetett el a vendégcsapat, sem Balogh kapus, sem a védők nem álltak a helyzet magaslatán, a kipattanót Kun 14 méterről a kapu bal oldalába bombázta, 0:2.

A 25. percben jobboldali ajkai szöglet érkezett középre, Szabó fejesét bravúrral védte Horváth B., majd felszabadítottak a védők. Nem sokkal később Kovács Gergő vette célba fejjel a kaput, ám a játékszer magasan fölé szállt.

A 30. percben Hanzl 20 méteres szabadrúgása lepattant a sorfalról, a beadást Kovács Gergő fejelte középre, Szabó kapásból lőtt, de Horváth B. ismét résen volt.

Úgy tűnt, az FC Ajka megfelelő nyomást tud gyakorolni ellenfelére, de ez semmit nem ért.

Hihetetlen, a 32. percben tovább növelte előnyét a Sárvár, Pál labdavesztése után Pető vitt végig a bal oldalon egy pontos indítást, beadását Horváth V. egy átvétel után remekül lőtte a jobb sarokba, 0:3.

Az FC Ajka nem találta a ritmust, rengeteg volt a pontatlanság, a rossz megoldás.

A szünetben kettőt cserélt a hazai csapat, Kovács Gábor és Balázs Richárd érkezett a pályára. Rögtön a félidő elején Horváth A. éles szögből leadott lövésénél volt munkája Baloghnak.

A 48. percben összejött a szépítés az Ajkának, jobboldali szögletet követően Szabó középen szép mozdulattal kanalazott a hálóba, 1:3.

Volt még bőven idő, ennek ellenére kapkodtak a hazaiak, így nem sikerült nyomást gyakorolni a vetélytársra, amely rendkívül elszántan és önfeláldozóan futballozott.

A 65. percben Horváth V. cselezgetett az ajkai 16-os jobb sarkánál, a védők nem vették elég komolyan, így kilőtte a bal alsót, ismét három gól volt a különbség, 1:4.

A 70. percben Pákai állt közel a gólszerzéshez, egy szöglet után lerázta őrzőit, ám fejese célt tévesztett.

Mentek előre becsülettel a hazaiak, de nem volt könnyű támadást építeni a betömörülő sárváriakkal szemben. Úgy meg pláne nem, hogy továbbra is sok volt a rossz átadás és pontatlan labdaátvétel.

A 83. percben Kovács Gábor fejelt egy felívelést Pákai elé, a hazaiak védője a bal kapufa mellé lőtt.

A hajrában meddő fölényben játszott az FC Ajka, amely több gólt már nem tudott szerezni. A Sárvár megérdemelten vitte el a pontokat, komoly veszélybe sodorva ezzel a hazaiak harmadik helyről szőtt álmait.

Bücs Zsolt: - Rossz felfogásban játszottunk. A Sárvár az első kapura lövéséből gólt lőtt, ezt követően siettettük a játékot. A vendégek második két kaput eltaláló lövése is bement. A második félidőre megpróbáltunk váltani, lélektanilag fontos volt, hogy gyorsan gólt szereztünk. Nyomás alá kellett volna helyeznünk a vendégeket, nem tettük. Amikor két csatáros játékra váltottunk, érthetetlen módon nem jöttek a beadások. Az idei leggyengébb játékot nyújtottuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!