Sport

2016.09.05. 11:45

Kedden a bajnoki bronzérmes Tatabánya, szerdán a Budakalász látogat majd Veszprémbe

Veszprém - Brutális hét következik a Telekom Veszprém férfi kézilabdázói számára, hiszen a következő hat napban négy mérkőzést kell megvívnia.

B. Virág Rita

Továbbra is igen komoly terhelést kapnak a Telekom Veszprém férfi kézilabdázói, mondjuk ezt annak ellenére, hogy közel harminc fős kerettel dolgozhat Javier Sabate vezetőedző.

A következő hat napban például négy összecsapás vár a társaságra. Kedden kezdődik a meccs-dömping, amikor a veszprémiek a tavalyi bronzérmes Tatabányát látják vendégül.

Vladan Matics alakulatát egyáltalán nem illik félvállról venni, még akkor sem, ha nyilván a Telekom kerete klasszisokkal erősebb, mint vetélytársáé. A nyáron jól erősítő Tatabányára azért is érdemes odafigyelni, mert például kétszer is kétvállra fektette a Bajnokok Ligája résztvevő PPD Zagreb gárdáját.

Dragan Gajic góljaira nagy szükség lesz a hétközben és persze Szkopjéban is Fotó: Penovác Károly

Szerdán az NB I újonca, a CYEB Budakalász lesz a vendég. A riválisról tudni érdemes, hogy többnyire olyan játékosok alkotják a keretét, akik korábban már letették a névjegyüket az élvonalban, sőt a válogatottban is. Például a szélső, Bendó Csaba, vagy az exszegedi dr. Czina József és Doros Ákos. Nem szóltunk még az előző kiírásban az NB I/B-ben gólkirályi címet szerző Sutka Norbertről sem. Nem nyeretlen kétévesek érkeznek tehát Veszprémbe, de az esélyek azért természetesen egyértelműen a hazaiak mellett szólnak.

A hétvégén pedig már két jóval nehezebb derbi vár a magyar bajnokra, amely ezúttal a SEHA-Ligában lesz érdekelt. Szombaton este, 20.30 órás kezdettel a macedón vardar Szkopje otthonában vendégeskedik, míg vasárnap a Metalurg Szkopje pályáján próbálja meg begyűjteni a sorozatban három pontot érő győzelmet.

A két macedón társaság már BL-szintű gárda, így ezek az ütközetek remek erőfelmérőt jelenthetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!