Sport

2016.05.24. 16:25

Jobbak vagyunk a Kielnél! - Csütörtökön indul útnak a csapat a legfontosabb viadalra

Veszprém - A célegyenesbe fordult az MVM Veszprém férfi kézilabda-együttese, hiszen az év két legfontosabb ütközete vár rá Kölnben a hétvégén, a Bajnokok Ligája Final Fourjában.

B. Virág Rita

Gasper Marguc két éve nyáron igazolt a királynék városába, s a szlovén válogatott jobbszélső hétről hétre megbízhatóbb, egyre stabilabb teljesítményt nyújt. Minden fontos rangadón kulcsszerepet vállal azzal, hogy ő a legbiztosabb kezű büntetőlövők egyike. A hétvégén pedig második magyar bajnoki címét ünnepelhette a MOL-Pick Szeged ellen.

- Nagy csatát vívtunk a Tisza-partiakkal. Ha csak az utóbbi két meccset nézzük, a másodikon sokkal jobban kézilabdáztunk, mint hazai pályán. Nekünk ez nagyon fontos derbi volt, hiszen, amit Szegeden mutattunk, azzal már elégedettek lehetünk. Szerintem azonban tudunk még ennél is jobban játszani.

A Celjében nevelkedett szélső természetesen már a kölni feladatokra koncentrál.

- Egy hét áll a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a Kielből. A legutóbbi találkozásunkról a BL csoportköréből ők őriznek kellemesebb emlékeket, sajnos akkor kikaptunk Németországban. Tudjuk, milyen nehéz összecsapás vár ránk, de azt hiszem, jelenleg jobb csapat vagyunk, azonban ezt a pályán kell majd bebizonyítanunk.

Gasper Marguc azt is kifejtette, miben tudott előrelépni csapata az elmúlt egy évben. - Jelenlegi keretünk jóval erősebb a tavalyinál, Palmarssonnal, Sliskoviccsal sokkal több variációs lehetőségünk van. Ráadásul a Veszprém minden évben egyet előrelépett Kölnben. Ha ebből indulunk ki, akkor sincs miért aggódnunk - vélekedett.

Persze nemcsak a csapattól, hanem saját magától is többet vár a tavalyihoz képest.

- Tavaly először szerepeltem a Final Fourban, s nem tudtam, mi vár ott ránk. Tapasztaltabbnak érzem magam, többet is várok magamtól, és többet is szeretnék mutatni.

Szerettük volna megtudni, nem remeg-e a keze a hétméteresvonalra állva, Marguc pedig elárulta, hogy megtanulta kezelni a szituációt, amikor szemtől szemben áll a kapussal. Nehéz pillanat, s nyilván izgul is, de a gólszerzési lehetőség mindent felülír.

Schuch Timuzsin szerint már megvan a recept a THW Kiel elleni mérkőzésre, most már csak meg kell valósítani az eltervezetteket. - Nagyon kemény hétvége áll előttünk, s az elmúlt két év tapasztalatai alapján azt mondhatom, mindig a pillanatnyi forma dönt, és csak apróságokon múlik majd minden. Évről évre mindig egyet előreléptünk, szeretnénk ezt a hagyományt megőrizni - fogalmazott a veszprémi védelem meghatározó alakja. A beállós ugyanakkor elmondta, egész héten a Kiel játékelemeit gyakorolják majd, szeretnék leredukálni az eladott labdákat, ugyanis a németek csapata rengeteget fut és iszonyú gyors, ezzel együtt persze a visszarendeződés fontosságára, a stabil védekezésre is felhívta a figyelmet.

- Felkészülünk és mindent beleadva nekivágunk. Lesz, ami lesz - nyilatkozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!