Sport

2016.08.22. 15:53

Idén meglesz a dobogó? Válogatott játékosok távoztak a veszprémiektől

Veszprém – Igazi pikáns presztízsmeccsel kezdi a szezont az 1. Futsal Club Veszprém, amely két játékossal erősítette meg a keretét.

Horváth Gábor

Javában készül a szeptemberben induló új szezonra a veszprémiek első osztályban szereplő futsalcsapata. A klubnál hétfőn idénynyitó sajtótájékoztatót és szurkolói ankétot tartottak, az eseményen részt vett Porga Gyula polgármester is.

- Büszkék vagyunk a futsalklubra, arra a teljesítményre, amit fiatal egyesületként pár év alatt mutatott. A csapat berobbant a város sportéletébe, rendkívül sikeresen kezdte történetét, aztán a nehézségekkel is szembesült. Az előző szezon az utóbbiról szólt, meggyőződésem, hogy ez csak tovább erősítette az alakulatot. Biztos vagyok benne, hogy sikeres szezon elé nézünk – fogalmazott a polgármester.

Madarász János vezetőedző kiemelte: nagyon optimistán várja az új évadot. - Erős a keretünk, az a feladat, hogy minél jobban egybegyúrjuk a társaságot. Amikor idejöttem, azt mondtam, a csapat az első hatban mindig benne lesz. A jó szerepléshez persze az is kell, hogy a sérülések és az eltiltások elkerüljenek bennünket. Úgy gondolom, tavaly kicsit megbicsaklott a dolog, morálisan nem volt olyan a csapat, az öltözői hangulat, mint amilyennek kellett volna lennie – fogalmazott a szakember, aki megjegyezte: a Győr magasan kiemelkedik a mezőnyből, de utána hat-hét csapat hasonló erőt képvisel. Úgy véli, rengeteg izgalmas, kiélezett meccset láthat majd lelkes közönségük.

Az 1. FC Veszprém (kék mezben) a szintén NB I-es Haladás csapatával játszott hétfőn edzőmeccset
Fotó: Nagy Lajos

Az 1. Futsal Club Veszprém két játékost igazolt. Fehér Krisztián a Ferencvárosból, Füzy Zsolt a Vasastól érkezett. Mindketten fiatalok, céljuk, hogy a legjobb tudásuk szerint segítség a csapatot és tovább fejlődjenek. Az újak a dobogóra várják a Veszprémet, de ezzel a régiek sincsenek másképp. A 1. FCV-nek még nem sikerült érmet szereznie az első osztályban.

A két új igazolás mellett négy fiatal (Hoffer Levente, Petróczi Márton, Erdősi Xavér, Sándor Dániel) került fel az utánpótlásból az első keretbe.

Hárman távoztak. A válogatott Németh Péter és Vas Ádám, előbbi a Dunaújvárosba, utóbbi a győriekhez igazolt. Mellettük Gunther Zsolt nem tagja már a keretnek, ő az NB III-ba feljutott nagypályás csapatot választotta.

Rajki Tamás ügyvezető elmondta, a csapat szeptember 12-én hazai pályán kezdi a szezont, az ellenfél a nagy rivális Dunaújváros lesz. A két együttes minden alkalommal óriási csatát vív egymással, a küzdelem azért is pikáns, mert az újvárosiak már a veszprémiek két alapemberét is elhappolták. Németh előtt, tavaly Reveland Zoltán kapust igazolták le a királynék városából.

Rajki Tamástól megtudtuk, a hivatalos célkitűzés az első hat közé kerülés, azaz a felsőházi rájátszás elérése. Az ügyvezető kiemelte: az eltiltások, fegyelmezetlenségek „visszaszorítására" új belső szabályzatot alkottak.

Az 1. FC Veszprém a szintén NB I-es Haladás csapatával játszott hétfőn edzőmeccset, amely 2:1-re végződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!