Sport

2016.08.28. 16:40

Háromnapos borrali a tó körül

Balatonfüred - A Balaton körüli hat borvidéket járták be a Magyar Borok Útja Rallye résztvevői péntektől vasárnapig.

Marton Attila

Az idén már 21. alkalommal megrendezett autóversenyen százan álltak rajthoz, összesen több mint kétszáz résztvevő csatlakozott. Az élménytúrán a nagy borászatok mellett több kisebb pincészetet is meglátogattak a résztvevők, akiknek a KRESZ szabályait végig be kellett tartaniuk. A mezőny pénteken rajtolt el Budapestről, majd Somlójenő és Badacsony érintésével érkezett Tapolcára az első nap végén. Szombaton több dél-balatoni pincészet meglátogatása után újra Badacsony és Tapolca következett. A verseny zárónapján zánkai pincészetek érintésével érkezett a mezőny Balatonfüredre. A három nap alatt közel hétszáz kilométert teljesítettek a versenyezők a Badacsonyi, a Balatonboglári, a Balaton-felvidéki, a Balatonfüred-Csopaki, a Nagy-Somlói és a Zalai borvidéken, összesen tizenhét pincészetet meglátogatva.

A mezőny tagjai vasárnap kora délután érkeztek Balatonfüredre a háromnapos verseny végén Fotó: Nagy Lajos

A versenyen hagyomány, hogy országosan ismert sofőrök is rajthoz állnak, idén Hajas László mesterfodrász és Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár is indult a megmérettetésen. A résztvevőknek a táv megtétele mellett a közlekedésbiztonsághoz és a borászathoz kapcsolódó ügyességi feladatokat és teszteket kellett megoldaniuk. Az ünnepélyes eredményhirdetést a balatonfüredi Tagore sétányon rendezték a borhetek záróeseményeként.

A sofőröket hibapontok alapján rangsorolták, így az nyerte meg a ralit, aki legkevesebbszer tévedett, leggyorsabban oldotta meg az ügyességi teendőket. A győztes a tavalyi évhez hasonlóan Fekete László, Polyóka Mihály és Tóth Róbert triója lett. Második helyen Patvaros István és Tarján Tibor párosa végzett, nem sokkal megelőzve a Turcsi Zsolt, Sudár András, Molnár Attila alkotta csapatot.

Az Autós Nagykoalíció nevű szervezet különdíját a kamionos közlekedésbiztonsági szimulátoron legjobban teljesítő versenyző, fj. Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke vihette haza. Különdíjat kapott több pincészet, valamint a legjobban karbantartott oldtimerekkel versenyző indulók is, továbbá  díjazták a verseny során meglátogatott pincészetek nedűi közül a legjobb fehér- és vörösbort, valamint rozét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!