Sport

2016.08.20. 16:15

Három fronton dolgozik

Akik rendszeresen látogatnak kézilabda-mérkőzéseket, gyakran hallhatják, hogy a találkozó versenybírója Tóth Károly. Nos, a veszprémi vasútállomás mozdonyfelvigyázója, aki a mozdonyvezetők munkáját koordinálja, kedvenc sportágában nem csak a hazai bajnoki és kupatalálkozókon felügyeli az összecsapásokat. Rangos nemzetközi mérkőzésekre is megérkezik a küldés, a felkérés. Pedig az egész sportos története máshogy kezdődött.

Donát Tamás

- Ez igaz, de az előszele mégiscsak a kézilabda volt a sportszeretetemnek - pörgette vissza az idő kerekét Tóth Károly. - Merthogy a Tóth-Harsányi nővérek fémjelezte női kézilabdacsapat kedveltette meg velem a sportágat, ami örökre szól. Máig bennem él 1970, amikor a Bakony Vegyész TC a Kádár utcában sok ezer néző előtt ünnepelhette a bajnoki címet. Aztán mégis a futball felé fordultam. A Vasútban és a Volánban is játszottam a megyei első osztályban. Remek spílerek társaságában. Kolláth, Fellegvári, Földesi, Kitzvéger, Gulyás, hogy csak néhány nevet említsek a sok közül. Aztán Zircen zártam a pályafutásomat. Onnan kerültem a bentlakásos mozdonyvezető-tanfolyamra. Ezzel elkezdődött a magánéletem szervezése is a munka frontján.

Hálás családja támogatásáért, akik segítették céljai elérésében Fotó: Zwicker Tamás

A kézilabdázás közelébe 1995-ben került, amikor jelentkezett az újságban meghirdetett játékvezető-képzésre, ahol remek csapatba került. Együtt tett vizsgát az élvonalban is közreműködő Bóna Szabolccsal, Német Csaba Buxival , Forgács Ferivel. Nagy szerencséje volt, mert azzal vezethetett párban hat évig az NB II-ben, akitől a legtöbbet tanulthatta, Szabó Cubi Józseftől. Ő Soós Kálmánnal és Rózsa Lászlóval hosszú ideig az élvonalban bíráskodott. Tóth Károly azért csak a harmadik vonalban vezethetett, mert már elmúlt negyvenéves, és ezzel túlkorossá vált. Persze választott hívatásához sem maradt hűtlen. A riport napján hatvankettedik születésnapját ünneplő sportvezető, aki voltaképpen az életét töltötte a vasúton, a szakmájában is lépdelt előre a csúcs felé. Fiatal korában mozdonyvezetőként teher- és személyvonatokon dolgozott. Most negyvennégy év szolgálati időnél tart. Másfél éve van a nyugdíjig. Azt mondja, távozásával valószínűleg a pozíciója is megszűnik, mert a technika itt is leválthatja az emberi munkaerőt. Az ő feladata mozdonyfelvigyázóként (diszpécserként), hogy ki, mikor, melyik szerelvényt vezeti.

A játékvezetői karrierjét három gerincsérve szakította félbe. A játékteret otthagyva a megyei szövetségben dolgozott a jogi, igazolási és átigazolási bizottság vezetőjeként. Volt főtitkár, amiről megromlott egészségi állapota miatt egy év után lemondott. Jelenleg a versenybizottság vezetőjeként tevékenykedik szeretett sport-ágában. Természetesen figyeli a sportág állandó változásait. Tanul, képezi magát, hogy naprakész legyen. Megemlíti két kollégája nevét, Soós Kálmánét és Rózsa Lászlóét, akik sokat segítettek neki, hogy vizsgázott versenybíró lehessen. Amikor megjegyzem, hogy nagyon sok a külföldi játékos Magyarországon, határozottan válaszol a felvetésre.

- Az akadémiáktól ennyi év után még nem lehet elvárni, hogy nemzetközi klasszisokat neveljenek - mondta Tóth Károly. - Türelmesnek kell lenni és biztosan meglesz az eredménye. Nem lehet drasztikusan lecsökkenteni a külföldről igazolt játékosok számát, mert a döntés zavarokat okozhatna a mostani rendszerben. Néhány év múlva talán a többiek is felzárkózhatnak a Veszprém, a Szeged, illetve a Győr és a Fradi szintjére. A fővárosi zöld-fehéreké lehet a követendő példa.

Tóth Károly hálás családja támogatásáért, akik segítették céljai elérésében a sportpályák mellett és a munkájában is. Elismerésként megkapta a Vasút Szolgálatáért Arany fokozatot. Az 1881-ben alapított Mozdonyvezetők Vasúti Dolgozók Segélyező Egyesületének 1972 óta tagja. Az ott elvégzett munkát 2009-ben Életmű Díjjal jutalmazták. Amire nagyon büszke, hiszen a sport és a munka mellett az egyesületben nyújtott kiváló teljesítménye a harmadik front, ahol teljes erőbedobással dolgozik. Sportban végzett munkájáért 2003-ban elismerő oklevelet kapott. De a megyei sporthivatal Elismerő Plakettjét is átvehette. Felnőtt lányai közül Boglárka asztaliteniszezett sokáig, környezetvédelmi diplomát szerzett. Fruzsina hivatásos katona, kiváló félmaratonista, tagja a katonaválogatottnak. Nem mellesleg kiválóan pókerezik. Lányunokái, Klaudia és Jázmin Székesfehérváron, a Jégmadarak egyesületben műkorcsolyáznak, szobájuk polcait rengeteg érem es serleg díszíti.

Legközelebb szerdán, a Telekom Veszprém-Komló bajnokin hangzik el az ismert mondat: a találkozó versenybírója: Tóth Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!