Sport

2016.05.27. 16:45

Harcolnak a bronzért - A másik alapszakaszgyőztessel találkoznak

Salgótarján, Veszprém - Szombaton 18 órakor kezdi meg a férfi kosárlabda NB I/B harmadik helyéért folytatott párharcot a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém csapata.

Piltman-Horváth Barbara

A két győztes mérkőzésig tartó párharcot a Konecranes-Salgótarjáni KSE elleni idegenbeli mérkőzéssel nyitja a veszprémi együttes. A salgótarjániak szintén alapszakaszgyőztesként zárták a bajnokság keleti csoportját, így minden bizonnyal nagy küzdelemre kell számítani. A vendéglátók az elődöntőben a Vasas Akadémiától kaptak ki kétszer, így ők is a bronzéremre hajtanak kárpótlásul.

Verteticséknek végig koncentráltan, az elejétől kezdve magas hőfokon kell játszaniuk, hogy még életben lévő eséllyel folytassák majd a jövő héten hazai pályán. A keletiek éppúgy húsz-kettes győzelmi mérleggel nyerték az alapszakaszt, ám gólarányban jobbnak bizonyultak, így az övéké az abszolút ligaelsőség.

A párharcok során biztosan szükség lesz egy kiváló formában teljesítő Körtélyesire is (fehérben)
Fotó: Penovác Károly

- Nem lennék meglepve, ha egy érzelmekkel teli, kemény mérkőzésbe bonyolódnánk a jól felkészített salgótarjániakkal, vagyis közel kellene kerülnünk a legjobb formánkhoz - hangsúlyozta Mérész Csaba vezetőedző. - Fontos lenne jól kezdeni az összecsapást, mielőbb felvenni a ritmust. Ha kontrolláljuk a játékot, meccsben maradhatunk, és lehet esélyünk a sikerre. Ehhez az kell, hogy megszűrjük az attakjaikat, agresszíven védekezzünk, okosan támadjunk, értékesítsük a helyzeteinket, minél kevesebb labdát adjunk el, és használjuk ki az ellenfél hibáit. Nincsenek illúzióim, nagy küzdelemre számítok.

A kisdöntő előtt ugyan-olyan intenzitással és mentalitással dolgoznánk, mint eddig, de tapasztalatból tudom, hogy egy vesztes párharc után ez nem megy könnyen - jegyezte meg Czigler László, a salgótarjáni edző. - Ilyenkor nem olyan egyszerű felpörögni, feltüzelni a srácokat. A veszprémi keretet nagy vonalakban ismerem, néhány játékosuk ellen még játszottam is, tisztában vagyok azzal, hogy remek sportolók vannak a soraikban. Biztosan nem lesz könnyű velük elbánni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!