Sport

2016.03.02. 18:27

Hajnal Csaba távozik

Veszprém - Nem mindennapi hírt közölt a Naplóval az MVM Veszprém férfi kézilabda együttese.

B. Virág Rita

Az egyesület tájékoztatása szerint szerdán távozott a klub ügyvezető igazgatója, Hajnal Csaba.

Az egyletet 37 évvel ezelőtt Hajnal Csaba alapította, s vezetésével folyamatosan fejlődött, évről, évre osztályt lépett és a megyeiből pillanatok alatt az NB I-be került. Hajnal Csaba irányításával a veszprémi egyesület a magyar kézilabdázás meghatározó klubjává nőtte ki magát. Az egykori Építők, később Fotex KC az első nemzetközi sikereit a Kupagyőztesek Európa Kupájában érte el, a 90-es években kétszer is elhódította ezt a trófeát. Aztán a 2000-es évek elején szintet lépett az alakulat, már a Bajnokok Ligájában, a korábbi BEK-ben, is az elitbe tartozott. A Veszprém 2002-ben játszotta első BL-döntőjét, ahol a Magdeburggal szemben alulmaradt.

A legújabb időkben pedig az MVM Veszprémet Európa legkiválóbb egyesületei között tartják számon, s ez a siker Hajnal Csaba nélkül nem valósulhatott volna meg.

Úgy tudjuk, Hajnal Csaba kedden nyújtotta be lemondását, amit az elnökség megvitatott és elfogadott. Az ügyvezető a szezon végét sem várja meg, szerdán már kipakolta az irodáját. Ez a hivatalos tájékoztatás szerint úgy hangzik: a június 30-ig fennmaradó időre az elnökség Hajnal Csabát a klubbal kapcsolatos feladatok ellátása alól mentesíti.

Felhívtuk az MVM Veszprém társelnökét, Kálomista Gábort is, aki lapunknak azt mondta, ebben a témában nem nyilatkozhat, nem ő az illetékes. Megkerestük Szabó János elnököt is, aki pedig azt az információt adta, hamarosan sajtónyilatkozatot adnak ki.

Szerdától minden megváltozik Veszprémben. Hajnal Csaba 37 év munkáját hagyja most maga mögött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!