Sport

2017.07.05. 06:53

Futsal: három új igazolás Veszprémben

Veszprém - Elkezdte építeni a következő szezonban szereplő keretét a veszprémi futsalcsapat, amely három játékos leigazolását jelentette be.

Horváth Gábor

Az 1. Futsal Club Veszprémben folytatja pályafutását Ruzicska Attila, Gregus Richárd és Apatini Márk – jelentette be az NB I-es egyesület. Előbbi kettő az NB II-es Romhányból érkezik, utóbbi pedig az elmúlt idényben az élvonalban szereplő Göcsej SK-t erősítette.

Rajki Tamás ügyvezető elmondta: mindhárom játékos rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek segíteni tudják a veszprémi csapatot a további fejlődésben.

Madarász János július második felében vezényel először edzést játékosainak
Fotó: Penovác Károly

- Továbbra is folytatjuk azt az utat, hogy tehetséges fiataljainknak a felnőttek között adunk lehetőséget a bizonyításra. A felkészülést már velünk kezdi Bencsik Ádám, Ihász Bence, Simon Dániel és Varga Ádám, akik mindannyian a tavalyi bronzérmes U-20-as csapat tagjai voltak – fogalmazott az ügyvezető.

A vezetőség munkája még nem ért véget, a folytatásban szeretnék tovább erősíteni a keretet. A felkészülés július második felében indul, a bajnoki rajt viszont – a válogatott szeptemberi programja miatt – valószínűleg csak október elején lesz.

Madarász János csapata az előző szezonban a negyedik helyen végzett az élvonalban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!