Sport

2017.03.06. 08:46

Íme, a forduló legjobbjai!

Veszprém - A fűzfői, a devecseri és a várpalotai csapatból is ketten-ketten kerültek be a lapunk által összeállított forduló válogatottjába.

Horváth Gábor

Az MTD Hungária labdarúgó megye I-ben a 17. fordulót teljesítették a csapatok.

A hétvége gólparádéját ezúttal a Devecser SE rendezte, jók voltak a hazaiak, de talán nem véletlen, hogy az Ajka Kristály idén másodszor is komoly vereségbe szaladt bele. A 6:0-ás végeredményt hozó találkozón Szélessy Péter triplázott és gólt ugyan nem szerzett, de remekül teljesített Burucs Károly is.

A tihanyiak Nemes Ádám gyönyörű szabadrúgásával egyenlítettek hazai pályán a jól harcoló Gyulafirátót ellen, majd a győzelmet is megszerezték (2:1).

Bogdán István két találatot is szerzett a hajrában, ami azért volt fontos, mert a várpalotaiak ezzel nyertek rangadót az Öskü otthonában (1:3). A vendégeknél Szeleczki Attila nyújtott még kiemelkedő teljesítményt.

Nemes Ádám (középen, fehér mezben) remek szabadrúgásgóllal gyenlített a Gyulafirátót ellen Fotó: Penovác Károly

Hoffer Levente ismét csapata vezére volt, a Zirc-Dudar a Magyarpolány otthonából hozta el a három pontot (1:2).

Bravúros sikert aratott a Fűzfői AK. Csetényben nem könnyű nyerni, ráadásul a FAK-nak ez emberhátrányban sikerült. Pallaga István 13. percben szerzett gólja győztesnek bizonyult, Radnai Gábor hibátlanul őrizte kapuját, a vendégek a 37. percben fogyatkoztak meg.

Takács Attila volt a mezőny legjobbja az Úrkút SK-Péti MTE összecsapáson (3:0), a hazaiak játékosa eredményes volt, ráadásul gólpasszt is adott.

A Perutz FC ezúttal is begyűjtötte a pontokat, a Balatonalmádi SE ellen rengeteg helyzetet elpuskázó, de még így is 4:0-ra nyerő pápai csapatból a hátvéd Udvardi Mózest emeltük ki.

Az éllovas balatonfüredieknek nem okozott gondot a fiatal Ugod SE két vállra fektetése, az idegenben 4:0-ra győző BFC-ből a hátulról hiba nélkül, rutinosan irányító Krén Ákos került be a forduló válogatottjába.

Kapus

Radnai Gábor (FAK)

Hátvédek

Udvardi Mózes (Perutz FC)

Pallaga István (FAK)

Krén Ákos (Balatonfüred)

Szeleczki Attila (Várpalota)

Középpályások

Burucs Károly (Devecser)

Nemes Ádám (Tihany)

Szélessy Péter (Devecser)

Hoffer Levente (Zirc-Dudar)

Csatárok

Bogdán István (Várpalota)

Takács Attila (Úrkút)

Frissítés:

Összefoglaló az Öskü-Várpalota mérkőzésről

Ilyen volt a Perutz FC-Balatonalmádi SE találkozó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!