Sport

2017.06.19. 14:25

Fazekas gyermekkori álma válhatott valóra

VESZPRÉM A mérkőzés külön ajándék volt, a végén talán az égiektől is kaptam segítséget, így két védéssel búcsúzhattam - nyilatkozta a válogatottságtól visszavonuló Fazekas Nándor a Hollandia ellen 35:30-ra megnyert férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőt követően.

B. Virág Rita

Nemcsak szépen búcsúzott a magyar férfi kézilabda-válogatott az idei szezontól, hiszen a Hollandia ellen aratott 35:30-as siker annak mondható, hanem ezzel együtt könnyfakasztó, örökre emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg a csapat a szurkolókat, a jelenlévőket.

Fazekas Nándor ugyanis utoljára ölthette magára a nemzeti együttes mezét, a 236-szoros válogatott kapus visszavonult.

Javier Sabaté (jobbról) utoljára ült a kispadon Fotó: Penovác Károly

- Gyermekkori álmom vált valóra, hogy ilyen sokszor válogatott lehettem. Örülök, hogy ilyen sokszor segíteni tudtam - nyilatkozta a kiváló hálóőr. Vele együtt utoljára ült a magyar kispadon Javier Sabaté szövetségi kapitány is, aki úgy vélte, nagyot lépett előre a válogatott, és ha így fejlődik tovább éremesélyes lehet néhány éven belül bármelyik világversenyen - fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!