Sport

2015.08.02. 08:32

Eltalálták a boszorkányt - Sümeg volt a népszerű történelmi verseny házigazdája

Sümeg - A nagykanizsai íjászok bizonyultak a legügyesebbeknek a Történelmi íjászok második országos bajnokságán.

Tóth B. Zsuzsa

A Történelmi íjászok országos találkozóját idén is nagy érdeklődés mellett rendezte meg a nemesbüki Kinizsi Íjász Közhasznú Egyesület Papp Imre várkapitány támogatása mellett. A versenyzőket korosztályonként, íjkategóriánként és nemenként külön díjazták - tudtuk meg Vass Viktortól, az egyesület alapítójától. A szombat éjszakai vihar ugyan néhány indulót elriasztotta, azonban még így is közel százan érkeztek a sümegi vár alá, hogy részt vegyenek a versenyen.

A megmérettetésen történelmi, ügyességi, valamint 3D-s vadászcélokra lehetett leadni találatot. A 97 versenyző öt korcsoportban indult a Magyar Íjászszövetség szabályzatának betartása mellett. Az ügyességi feladatok egyike, a boszorkányra lövés ment a legjobban ezúttal a versenyzőknek. A látványos célpontot jó eredményekkel találták el. A történelmi célpontok bizonyultak a legnehezebbeknek, az apró háromszög eltalálása kifogott az indulókon.

A résztvevők közül (jobbról balra): Horváth Huba, Somogyi Zsolt, Antal Nándor, Horváth Balázs Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A korcsoportoknak megfelelően különböző távolságokról kellett eltalálni a célpontokat a gyerekeknek és felnőtteknek. A mini kategóriában a legügyesebbnek a győri Horváth Huba találtatott, a maximális 630 pontból 552-t ért el. A férfi nomád kategóriában a nagykanizsai Horváth István lett az első, ő 550 pontot szerzett. Egyben kiérdemelte a várkapitány jutalmát, a hétvégi pihenést. A nomád női kategória győztese a nagykanizsai Varga Edit volt, 370 pontot szerzett a versenyen. A sérült indulók közül a nagykanizsai Szabó Gergő remekül teljesített, 302 ponttal került az első helyre. a long-bow férfi kategóriában a nemesbüki Brassai Balázs bizonyult legügyesebbnek 518 pontot szerzett. A long-bow női kategória győztese Vass Viktorné lett 325 ponttal. Férje, Vass Viktor pedig a long-bow senior kategóriában remekelt, az első helyet 452 ponttal szerezte meg.

A szervezők tervei szerint még ebben az évben, várhatóan decemberben rendeznek egy hasonló, újabb versenyt a történelmi íjászok részére. Szeretnék, ha annak ugyancsak Sümeg városa, de akkor már a lovarda adna majd helyet.

A Kinizsi íjász klub Nemesbükön működik 2005 óta. A tagok számos versenyt rendeztek és versenyeken vettek részt már sikerrel. Az egyesületet Vass Viktor és fia, ifj. Vass Viktor alapította 11 lelkes íjásszal, akik közül a mai napig is jó néhányan versenyeznek. 2008- ban megalapították a Kinizsi Íjász Közhasznú Egyesületet 14 alapító taggal, akik rendszeresen járnak versenyekre. Gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére, 12 gyermekkorú íjászt oktatnak. Az egyesület bemutatókat is tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!