Sport

2017.01.13. 20:55

Éles a legnagyobb király

Veszprém kincse a negyvenéves kézilabdacsapat - A hajdani és a mostani sztárokkal együtt ünnepeltek.

Donát Tamás

Megkezdődött a negyvenedik születésnapját ünneplő veszprémi férfi kézilabdacsapat négy évtizedre visszatekintő sorozata. Előbb az alapítók tartottak emlékezést a kezdetekről. Majd az aréna előtt a szurkolók élőképpel jelezték a múló időt, 1977. január első napjaira figyelmeztetve, Gyurákovics István főszurkoló rendezésében.

Éles József (pirosban) látható, amint kapura tör az ősi rivális Pick Szeged legjobbjai között: fehérben 17-es számmal Rosta István, mellette a Tisza-partiaktól igazolt Mezei Richárd (piros ötös), az akciót pedig Bartók Csaba nézi (fehér hármasban). Hátul látszik még Carlos Pérez

Mécsesekkel, gyertyákkal rajzolták meg a negyvenes számot. A Himnusz eléneklése után zúgott az Építők, Építők, majd a rajongók a Carlos Pérez sétányon a meggyilkolt Marian Cozma szobrához tették az emlékezés fényeit.

Több egykori klasszis is együtt ünnepelt Európa legjobb szurkolótáborának tagjaival, akik dacoltak a hideggel, mert szeretett klubjuk
a nehéz időkben is fontos. Eljött a születésnapra a korábbi kézilabdázók közül Pardi Károly, Végh József, Igor Zubjuk, Pásztor István, Csoknyai István. A Németországban élő Ulcz László az interneten olvasta, hogy mi készül a sportcsarnoknál, ezért átautózott Székesfehérvárról, hogy láthassa a történteket egykori klubja háza táján. A jelenleg az egyesületnél dolgozók közül Eklemovics Nikola szakmai igazgató és Tombor Csaba edző is mécsest gyújtott. A csapat mostani tagjai közül pedig Dragan Gajics és Cristian Ugalde ünnepelt az egybegyűltekkel. A szurkolók mindenkit nagy éljenzéssel fogadtak. Jutott belőle Kálomista Gábor társelnöknek is. De többször felharsant az ismert, régi rigmus hogy: Éles Józsi a legnagyobb király, legnagyobb király!

Az egykori 6-os, kétszeres világválogatott még mindig a klub gólrekordere. Forogtak a kamerák, villantak a vakuk. A médiumok képviselői hosszú percekre fogva tartották, hogy emlékezzen ő is, mert neki is van bőven mire büszkének lennie. Idézzük csak vissza azokat a góljait, amikor a kapusra vezetett ziccernél a levegőben megpördülve zúdította a labdát a hálóba. Több ezer szurkoló ovációjára többször is bemutatta ezt a koreográfiát. Talán túlzás nélkül, az ő generációja indította el a nemzetközi sikerek útján a ma Telekom Veszprém néven játszó együttest.

Éles, az egykori 6-os, kétszeres világválogatott még mindig a klub gólrekordere

- Ebben van némi igazság, hiszen a mi csapatunk nyert először Kupagyőztesek Európa Kupáját 1992-ben Joósz Attila edző vezetésével, majd egy évvel később újra döntőben voltunk, de Vass Sándor szakvezetésével szintén a csúcsra érkezhettünk volna. Zdravko Zovkóval 2002-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában is fináléztunk, sajnos Perunicic két- szer is szétlőtte álmainkat - emlékezett a régmúltra Éles József.

- De nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik útnak indították az egyesületet, és először nyertek bajnoki címeket, szereztek Magyar Kupa-győzelmet. Ők ugyanúgy részesei a negyvenéves klub fantasztikus sikereinek, mint a mi generációnk vagy a mostani csapat.

Éles József ezután arról beszélt, hogy élete legjobb döntése volt, hogy Veszprémbe igazolt, és ha újrakezdhetné, akkor is így döntene. Úgy érzi, hogy csodálatos, nagy csaták helyszíne volt a kiscsarnok a Március 15. utcában, amelynek varázslatos katlanhangulata ma is élén-ken él emlékeiben, és sajnálja, hogy az arénában már nem játszhatott. Viszont időnként hallja, amikor a szurkolók a nevét skandálják. Azt mondja, az ő szeretetük mindig új erőt ad neki. Ebből most is merített az ünnepségen. - Veszprémnek igazi kincse a kézilabdacsapat, és nagyon remélem, hogy az ötvenedik születésnapon is együtt ünnepelhetünk majd - mondta az Éles Kézilabda Iskola (ÉKI) alapítója. - Bízom abban, hogy sikerül felérni végre a csúcsra, és idehozzák a fiúk a serlegterembe a BL-trófeát is, aminek tudnak még helyet szorítani a többi között.

Arra a kérdésre, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy minden veszprémi vágya teljesüljön, komoly arccal mondja, hogy Éles József. Aztán nevet egy nagyot. Mert az kétségtelen tény, hogy egy olyan mentalitású játékos, mint ő, nagyon kell a csapatba. Őt ugyanis mindig feldobta a tét, és nem agyonnyomta. A Lemgo elleni parádéjára mindenki emlékszik, amikor tizenhárom gólt lőtt a németeknek. Az egyenlítő találat az utolsó pillanatban született. Ja, és a legfontosabb: tizenhárom kísérletből született a tizenhárom gól. És ez mindennél többet elmond.

- Remek kerete van a mostani Veszprémnek. A rutin is adott a végső sikerhez, hiszen még nem dőlt el semmi. Meggyőződésem, hogy a frissesség hiányzik a játékból, mert nincs megfelelően forgatva a csapat a sok játékos ellenére sem. Ami a folytatásban kedvezhet, hogy jóval kevesebb mérkőzés vár a fiúkra, mint az ősszel, és ez előnyt jelenthet a tavaszra. Előre kell nézni, hiszen a java és a neheze csak most következik. A szurkolókra pedig ismét fantasztikus összecsapások, remek meccsek várnak.

Éles József, akinek a kézilabda-iskolája is sikeres

A korábbi világklasszis irányító-átlövő beszélt arról is, hogy hat éve indult útjára a nevét viselő kézilabdasuli, amit nem is ő, hanem egy szülő, Papp György talált ki. Ő javasolta, hogy valósítsa meg ezt az álmát. Másfél csapatra való kisgyerekkel kezdtek, és mindjárt megnyerték a Cell-kupát. Ma már több mint kétszázan vannak, és Európa-hírűek az Éles-csapatok, hiszen korosztályos tornákat nyernek, amerre járnak. Ráadásul Gödör Bence, Szita Zoltán és Kristóf Mátyás már bemutatkozott a felnőttcsapatban is. Az ÉKI két serdülő és öt ifjúsági válogatottal is büszkélkedhet.

Éles Józsefnek van egy másodosztályú felnőttegyüttese is, a Veszprémi KSE, amelynek most ő az edzője. Tavaly újoncként harmadikok voltak. Jelenleg a sok sérült miatt csak szenvedtek az NB I/B-ben. A visszatérőkkel, a meggyógyultakkal a folytatásban azért megcélozzák a középmezőnyt. Ebben segítségére lehet majd Pásztor István, aki a Pénzügyőr szakmai igazgatójaként is dolgozik. A két egyesületnek hosszú távú együttműködési terve van.

- Ezzel a csapattal az elsődleges cél, hogy a fiatalok folyamatos játéklehetőséghez jussanak, és a legtehetségesebbek az anyaegyesületben folytathassák a pályafutásukat - fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos elképzeléseit Éles József. - Hiszem azt, hogy hosszú távon ez működik majd.

Éles József, a legnagyobb király játékos-pályafutása után már edzőként is sikereket ér el. Ne feledjük azt sem, hogy a Gyöngyössel kupa- bronzérmet is nyert a felnőttek mezőnyében.

Az ünneplésnek természetesen ezzel a rendezvénnyel még nincs vége. A Telekom Veszprém nyáron két rangos, nemzetközi tornával igyekszik még emlékezetesebbé tenni a negyven esztendőt. Odáig érve, menet közben
a nagy meccsekre szintén meglepetésekkel készül Magyarország legeredményesebb, legsikeresebb férfi kézilabdaklubja.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!