Sport

2017.05.14. 17:48

Célok és közösségi élmények - Új sportöltözőt adtak át Magyarpolányban

A falu új sportöltözője szép bizonyíték arra, hogy a társasági adóból befolyt összegből komoly fejlesztéseket lehet megvalósítani – mondta Csík Ferenc, a Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója.

Penk Tímea

A vasárnap rendezett átadóünnepségen felidézték a magyarpolányi sportélet kezdeteit. Az amatőr labdarúgás szervezett formában 1948-ban alakult ki az első sportegyesület létrejöttével.

A Magyarpolányi Sportegyesület öt évvel ezelőtt határozta el az öltöző építését, majd a sikeres pályázati szereplést követően tavaly elkezdődött a beruházás. A kétszáz négyzetméteres létesítményben alul két öltöző, két bírói öltöző, eszköztároló található, valamint szurkolói mosdó külső bejárattal. Az emeleten 110 négyzetméteres klubhelyiség biztosítja, hogy a sportolók a szabad idejükben is csapatot alkothassanak, akár közösen nézhetik a sportközvetítéseket. Így a létesítmény nemcsak sportcélokat szolgál, hanem megerősíti a közösségi élményeket is.

 

György Béla egyesületi elnök köszöntője után Polt János technikai vezető számolt be arról, hogy a sportöltöző teljes költségvetése 43 millió forint volt, ebből a 13 millió forintos önrészt az önkormányzat biztosította. Mindannyian hálásak a cégek és magánszemélyek támogatásának is.

- Vannak még hiányzó felszerelések, de most már kulturált sportolási lehetőséget tudunk biztosítani a fiataloknak, akinek száma évről évre nő – mondta Polt János. Közel száz tagja van jelenleg a magyarpolányi egyesületnek, amelynek futballcsapata tavaly óta a megyei bajnokság első osztályában szerepel.

Csík Ferenc arról számolt be, hogy hat éve biztosít a kormány lehetőséget öt sportág támogatására, és egyre többen kezdik kihasználni a taos pályázatokat.

- Az egész megyében épülnek, szépülnek az öltözők, és fejlődik a pályák gondozása. Magyarpolányban is nagyon jó irányt látni – mondta Csík Ferenc, majd az utánpótlás fontosságáról beszélt.

Grőber József polgármester elmondta, hogy egy hosszú történtet végére került most pont.

- Végre európai szintű körülmények között tudjuk fogadni sportolóinak és vendégeinek. A fejlesztéseinket tovább folytatjuk: a sportpálya körbekerítse a következő lépés – ismertette a polgármester, majd megköszönte a kivitelező precíz munkáját, amelyet a sportfejlesztés egyik gyöngyszemének nevezett.

Az épületet Csík Ferenc és Polt János adta át, amelyhez két gyermekfocista, Somogyi Zoltán és Wágner Martin segédkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!