Sport

2015.10.05. 10:17

Bravúros sikert ért el a Sümegi RE csapata

Sümeg - A jó erőkből álló Dunaferr nem bírt a rendkívül agilis Sümegi RE-vel és sima vereséget szenvedett.

B. Virág Rita

Sümegi RE- Dunaferr

3:0 (19, 23, 17)

Sümeg, 200 néző. Sümegi RE: Dolgos, Blázsovics, Soós, Németh, Lesznyik, Borvári. Csere: Madár (liberó). Edző: Varga László.

A hazaiaktól sérülés miatt hiányzott a csapatkapitány, Kaposi Tamás. A kiváló játékos részleges bokaszalag szakadást szenvedett, így rá nem számíthatott Varga László vezetőedző. Két új játékost köszönthettünk viszont a keretben: Borvári Dániel Veszprémből igazolt Sümegre, míg Németh Zsolt Szlovákiából érkezett,

Szorosan kezdődött a mérkőzés, ám a Sümegnek koncentrált játékkal sikerült ellépni. Dolgos feladásai rendre célba értek, de jól működött a sánc és a mezőnymunka is kimagasló volt, így megérdemelten nyerte meg az első játszmát a házigazda.

A sümegi röplabdások (kék szerelésben) nagyszerűen játszottak és megérdemelten fektették két vállra a Dunaferr SE-t
Fotó: Archív/Balogh Ákos

A második etap sokkal szorosabb volt, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hajrához érkezve aztán a jobban összpontosító Sümeg behúzta ezt a szettet is.

A második, sorsdöntő játékrész után a harmadikban már sokkal könnyebb dolga volt az SRE-nek: jó nyitásokkal felőrölte ellenfelét és megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Varga László: - Elégedett vagyok a csapattal, a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. Tökéletes volt a játék, s ez azért is öröm számomra, mert még korántsem vagyunk csúcsformában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!