Sport

2016.07.11. 17:30

Bonyhádról is erősítenek - Három új érkezőt jelentett be a veszprémi kosárlabdacsapat

Veszprém - A kosárlabdacsapat is megkezd-te az igazolásokat a következő bajnoki szezonra. Még formálódik a végleges keret.

Piltman-Horváth Barbara

A nyári időszak mindig a pihenésről szól, még a sportolóknak is. A szakmai vezetés azonban ilyenkor már a jövő évi kereten dolgozik, az igazolások korszaka ez a csapatok életében.

 

Blaskovits László (balra) Jászberényből, Hegedűs Attila (középen) és Jilling László (jobbra) Bonyhádról érkezik (Fotó: hoya-pannonegyetem.hu)

A Hoya-Pannon Egyetem csapatánál sincs ez másként, máris három új érkezőről számolnak be a hírek. Ugyanakkor három embertől el is köszönnek, nem véglegesen. A 21 esztendős Novák Patrik és Kovács Dániel, valamint a 20 éves Herbel Péter nem hagyja el teljesen a csapatot, az NB I/B-s keretből ugyan kikerültek, a klub korosztályos, illetve a helyi felsőfokú ok-tatási intézmény országos egyetemi bajnokságban szereplő keretét erősítik. Az egyik új érkező az a 22 éves Blaskovits László, akinek neve ismerős lehet az itteni szurkolóknak, hiszen öccse, Balázs már tagja az NB I/B-s csapatnak. A hármas-négyes poszton bevethető játékos, aki egyébként 198 centiméter magas és 104 kiló, a fővárosban kezdett el kosárlabdázni, az Óbudai Kaszások után - tinédzserként - Sopronban, majd a szombathelyi Falco KC-nél szerepelt. 2012-ben U18-as bajnoki címet szerzett a Falcóval. Három esztende-je az Alba Fehérvár színei-ben mutatkozott be az élvonalban, míg legutóbb az NB I-es JP-Top Cop Jászberény alkalmazásában állt. Két éve tagja volt az U20-as, A divíziós Eb-n járt magyar válogatottnak.

A másik két játékos a nagy rivális Bonyhádról érkezik. A 29 esztendős Jilling László szintén ismerős lehet a sportbarátoknak, 2009-től két szezonon át erősítette a jogelőd VESC csapatát. A kiváló irányító (185 centi, 85 kiló) korábban megfordult az A csoportos Atomerőmű SE-nél, majd a Budapest Honvédnál, aztán a veszprémi csapattól elbúcsúzott, és Tolna megyébe költözött, ahol a Metal-Work Bonyhádi KSE-vel kétszer lett aranyérmes a másodosztályban.

A Hoya-Pannon Egyetemnél szintén klubtársa lesz a 30 esztendős Hegedűs Attila, aki nemcsak pontszerzésben brillíroz, hanem lepattanószedésben is remekel. A hármas-négyes poszton használható bedobó (196 centi, 95 kiló) megfordult a Budafoki KK-ban, az Elite Basket Törökbálintban és a Győr-Szol SZESE-ben.

A szezon kezdetéig még változik a keret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!