Sport

2015.04.27. 14:44

Carpathian Couriers Race Óváros téri befutóval

Veszprém - Hat nap és hatszázötven kilométer után vasárnap az Óváros téren zárul a Carpathian Couriers Race nemzetközi kerékpárverseny.

Heffler Péter

Kedden indul útjára a Carpathian Couriers Race elnevezésű U-23-as nemzetközi kerékpárverseny a lengyelországi Tarnówban, s vasárnap Veszprémben ér majd véget.

Idén is közel kétszás fős mezőny érkezik Veszprémbe
Fotó: Penovác Károly

A fiatalok számára Európában az egyik legrangosabbnak számító ötnapos verseny a lengyel rajtot követően Szlovákián és Csehországon áthaladva ér az Óváros térre vasárnap. Innen tizenegy órakor indul majd az utolsó, többek között Nagyvázsonyt, Kapolcsot, Tapolcát és Nyirádot érintő, száztizenöt kilométeres etapra a huszonhárom év alattiakból álló mezőny, hogy aztán kora délután ugyanide érkezzen vissza.

- A tavalyi évben mi is csatlakoztunk a testvérvárosunkban, Tarnówban induló versenysorozathoz, aminek akkora sikere volt, hogy a szervezők idén is szerettek volna veszprémi etapot - mondta Porga Gyula polgármester a verseny hétfői sajtótájékoztatóján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!