Sport

2016.10.21. 12:31

Barcelonából jelentjük (folyamatosan frissítve)

Brutális összecsapás vár a Telekom Veszprém kézilabdázóira Barcelonában szombaton. Munkatársunk elkísérte a csapatot és a szurkolókat, a helyszínről tudósítja a veol.hu olvasóit az eseményekről.

B. Virág Rita

Ellepték a magyarok Barcelonát

Félezernél is több veszprémi szurkoló látogatott el a katalán fővárosba, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdázóit buzdítsa szombaton a Barcelona Lassa elleni Bajnokok Ligája-rangadón.

A magyarok legelső csoportja már szerdán megérkezett Barcelonába, ők megtekintették a Camp Nouban a Barcelona-Manchester City labdarúgó Bajnokok Ligája-derbit, de a többség szombaton foglalta el állásait a csodaszép városban.

Akadt, akit a hajnali egyórai kelés sem riasztott vissza attól, hogy kedvenc kézilabdázóit a helyszínen buzdítsa majd az idegenbeli összecsapáson. Ugyanis közel kéttucatnyi veszprémi, ajkai, litéri, almádi drukker pénteken a legelső járattal repült Barcelonába, vagyis hajnali kettőkor kellett Veszprémből útra kelniük, hogy biztonsággal elérjék a reggeli 6 órási járatot.

Az ajkai Polgár Ferenc (balra) és szurkolótársa, Kovács András Barcelonába is elkísérték a kedvenceiket

Életében először repült Polgár Ferenc, aki 15 éves kora óta, vagyis 13 éve tagja a magyar bajnok törzsszurkolóinak.

- Nagyon sok külföldi túrán részt vettem már, de repülőre először ültem - kezdte a 28 éves ajkai fiatalember, aki egyébként Manchester United-es melegítőben feszített. - Kicsit aggódtam, milyen lesz a fel- és a leszállás, de simán ment minden, és remélem, ilyen simán alakul majd a mi szempontunkból a szombati meccs is.

Ferenc jelenleg ötven százalék esélyt adott a pontszerzésre a csapatnak, és azt is hozzátette, az ujjtöréssel bajlódó Nagy Lászlóval szerinte sikerülhet a pontszerzés.

- Nagyon küzdelmes, nehéz csatára számítok, és úgy vélem, csakis úgy lehet esélyünk, ha legalább a Kiel ellen mutatott védő- és támadójátékot hozzuk. Ez a minimum elvárás, ha pontot akarunk szerezni - zárta mondandóját.

Barcelona, megjöttünk!

Közel félezer veszprémi drukker szorít majd a Telekom Veszprém férfi kézilabda-együttesének a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-rangadón. A szurkolók egy csoportja már pénteken kora délelőtt megérkezett a katalán fővárosba, és természetesen azonnal útnak indultak felderíteni, bevenni ezt a csodaszép várost.

 

Nézze meg képgalériánkat, hol jártak a veszprémi drukkerek és milyen volt a katalán főváros péntek délelőtt!

Vajon Nagy László is pályára lép szombaton a Telekom Veszprém-FC Barcelona-Lassa férfi kézilabda Bajnokok Ligája-rangadón?

Ez most a legizgalmasabb kérdés a veszprémi szurkolók körében.

A fogadóirodák szerint az eddig makulátlan mérleggel rendelkező Barcelona a találkozó esélyese, a legtöbb portál ugyanis 2.6-3.1-szeres pénzt fizet a Telekom Veszprém sikerére, míg a hazaiak győzelme 1.5-1.7-szeres pénzt ér.

Nos, a statisztikák valóban a katalánok mellett szólnak, hiszen eddig valamennyi találkozójukat sikerrel abszolválták az idei sorozatban és biztosan vezetik a bombaerős A jelű nyolcast is. A Telekom Veszprém gárdája azonban két döntetlen (Flensburg és Wisla Plock), valamint a svájci Schaffhausen elleni nyögvenyelős siker után  a THW Kiel ellen már megmutatta valódi erejét. Ráadásul úgy volt képes legyőzni a kirobbanó formában kézilabdázó német rekordbajnokot (21:19), hogy a csapat vezére, Nagy László ujjtörés miatt hiányzott.

A találkozó házigazdája, a Barcelona alakulata a nyáron komoly átalakuláson ment keresztül. Hat meghatározó játékos is távozott, így például Marko Kopljar veszprémbe igazolt, Danjel Saric, a kapus legenda pedig Katarban folytatta. Daniel Sarmiento a Saint Raphaelhez, Eduardo Gurbindo a Nantes-hoz, Gudjur Sigurdsson a Löwenhez, Carlos Ruesga pedig a Sporting Lisszabonhoz szerződött.

Az érkezők névsora épp ilyen hosszú: a gránátvörös-kékek megszerezték a Löwentől Borko Ristovskit, az Aix-En Provence-től Joan Saubichot, a Tremblaytől Dika Memet, a Koldingtól Lasse Anderssont, a Chamberytől Timothey N'Guessant, valamint a Nantes-tól Valero Riverát.

Xavi Pascual szakvezető gárdájában azonban már így is olyan kiválóságok szerepelnek, mint például a korábban a Veszprémmel is hírbe hozott beálló, a dán Jesper Noddesbo, vagy az exveszprémi Kiril Lazarov. Utóbbi egyébként már több mint ezer találatot jegyzett a Bajnokok Ligája sorozatban és igazi hétméteres specialista. Rajtuk kívül érdemes még megemlíteni a cseh légióst, Filip Jichát, vagy a csapatkapitány Victor Tomast, aki 1998 óta játszik a Barcelonában, az ificsapatnál kezdett és persze sosem szerepelt még más egyesület színeiben.

A Telekom Veszprém péntek este érkezett meg a katalán fővárosba. Javier Sabate edző kérésére az utolsó edzést Veszprémben tartották meg, majd a közös ebéd után indult el a csapat Schwechatra, s onnan repült Barcelonába. Szombaton a videózás után könnyed séta szerepel a programban, az összecsapást pedig 19.15 órától tartják majd.

A vendégek közül újra játékra jelentkezik Lékai Máté, aki felépült combizomhúzódásából, és a veszprémi drukkerek szerint Nagy László csapatkapitány játéka sem lehet kérdéses, aki az ujjtörés dacára vissza fog térni, hogy segítse társait a rangadón.

 

A legendás barcelonai futball stadion, a Camp Nou közelében, egy csöndes kis utcában működik a Futballarium nevű pub, amelyet a szombathelyi Büki Péter vezet feleségével Büki Erikával. De mi köze ennek a Telekom Veszprémhez, Nagy Lászlóhoz, vagy a királynék városához? Mutatjuk! >>


 

 

 

 

 

.

Elkészült az FC Barcelona Lassa-Telekom Veszprém férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve. Kiderült, Nagy László játszik-e >>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!