Sport

2016.05.01. 18:26

Balaton Mountainbike Maraton: huszonöt és ötven kilométer a terepen

Balatonfüred - Több száz bringás részvételével rendezték meg vasárnap a Balaton Mountainbike Maraton elnevezésű viadalt, amely Budapestről költözött a városba.

Horváth Gábor

Tizenöt évig a főváros adott otthont a hegyikerékpárosok idénynyitó viadalának, amely 2016-ban Balatonfüredre költözött.

A település örömmel fogadta a bicikliseket, ezt az eseményt megnyitó Bóka István polgármester is kiemelte, és a mountainbike-osok is boldogan jöttek az egzotikus versenyhelyszínre. Több százan álltak rajthoz, a mezőny a vásárcsarnok melletti parkolóból indult. Két táv közül lehetett választani, a 25 és az 50 kilométer hosszú útvonal egyaránt a várostól északra eső terepen vezetett. Az indulás látványos volt, sok érdeklődő eljött megnézni a színes kerékpáros sereget. A remek hangulatú esemény szervezői bíznak benne, hogy az első alkalom hagyományteremtő volt, azaz szeretnének minden évben visszatérni a Balaton-parti városba, amely szívesen fogadja az aktív turisztikai kínálatot erősítő rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!