Sport

2017.05.19. 15:30

Az új szakvezető is bemutatkozik

AJKA A szezon utolsó három meccsén új edző ül az ajkai labdarúgócsapat kispadján. A harmadik hely megszerzésére minimális az esély, de egyáltalán nem lesz tét nélküli a bajnoki hajrá.

Horváth Gábor

Beszámoltunk róla, a múlt heti vereséget követően Bücs Zsolt felállt az FC Ajka vezetőedzői posztjáról. Az NB III nyugati csoportjában szereplő csapat a kiesés ellen harcoló Sárvárral szemben maradt alul hazai pályán 4:1-re.

Ez azt jelentette, hogy a negyedik helyen tanyázó ajkaiak távol kerültek a bajnoki bronzérem megszerzésétől, hiszen az előttük álló Kaposvár előnye öt pontra nőtt. Pedig az utolsó előtti fordulóban, jövő héten a Somogy megyeiek Ajkára látogatnak, így a két együttes egy igaz ki-ki meccsen csaphatott volna össze a harmadik pozícióért. (A Rákóczi most hétvégén a biztos kieső Diósdot fogadja, így nem igazán van esély botlására.)

Az ajkai vezetőség kedden jelentette be, hogy a távozó trénert Rozmán László, az utánpótlás szakmai vezetője váltja.

- Nagyon váratlanul ért a felkérés, hétfőn mentem dolgozni és akkor szembesültem az ajánlattal - reagált megkeresésünkre korábban az Üstökös FC-nél és a Győri ETO Akadémiáján, ezek mellett párhuzamosan több felnőtt- csapatnál tevékenykedő szakember.

Rozmán László tavaly októbertől irányította az ajkai utánpótlást. - Természetesen az utánpótlást is viszem tovább ebben a szezonban, ha a következő idényben is igényt tartanak a munkámra a felnőtteknél, akkor kis átalakításra lesz szükség a rendszerben.

Az ajkaiak (fehér mezben elöl Lőrinczy Attila) fájó vereség után igyekeznek majd összekapni magukat Fotó: Penovác Károly

Az edző elmondta: teljesen nem ugrott ismeretlenbe, de az utánpótlás jelentette elfoglaltságok miatt sok felnőtt meccset nem látott.

- Lakva ismerszik meg az ember, azaz úgyis a mindennapi munkában derül ki, hogy ki milyen. A héten mindenkivel elbeszélgettem. A hátralévő időben mentálisan kell felrázni a társaságot. A dobogótól messze kerültünk, azonban fontos, hogy a csapatnak és egyénileg a játékosoknak is legyenek céljaik. Az utolsó három meccsen kiderülhet, hogy ki az, akire a jövőben lehet számítani. Sportemberi tartásról kell tanúbizonyságot mutatni, a hozzáállást - érthetően - mindenki árgus szemmel figyeli majd a klubnál. Az együttes Bücs Zsoltnak is tartozik a becsületes befejezéssel, ha nyerünk, az valójában az ő győzelme lesz.

Az új tréner továbbra is kiemelten kezeli majd a város utánpótlásfutballjának ügyét.

- Furán is jönne ki, ha nem gondolkodnék fiatalokban. Vannak tehetségek az ajkai fociban, aki jelenleg legközelebb áll a felnőtt együttesbe kerüléshez, az Markó Róbert. A klub a következő szezonban is megcélozza az NB II-őt, a feljutáshoz ugyan kipróbált harcosokra van szükség, de egy jó csapatnak minimum egy fiatal tehetséget mindenképpen el kell bírnia. Ha a nyári szünet után is viszem tovább a felnőtt alakulatot, garantálom, hogy lesz benne helyi fiatal.

Az FC Ajka szombaton a 11. helyen álló Csepel otthonában lép pályára, a mérkőzés 18 órakor kezdődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!