Sport

2016.10.12. 20:10

Az ősz mérkőzése következik - Szombaton rangadó vár a Perutz FC-re, amely minden meccsét szeretné megnyerni

Pápa - Továbbra is hibátlan a Pápai Perutz FC mérlege a megyei első osztályú labdarúgóbajnokságban. Marton Miklós tanítványai szombaton a Balatonfüred elleni rangadón is győzelemért lépnek majd pályára.

Polgár Szilárd

- Jó muzsikál a csapat: a védelem eddig alig kapott gólt, és a támadójáték is parádés.

- Az eredményeink valóban nagyon jók, azonban a játékban még van fejlődnivaló - nyilatkozta a Naplónak Marton Miklós, a Perutz FC vezetőedzője. - Habár kevés gólt kaptunk, a védekezésre mindig oda kell figyelni. Rúgjuk a gólokat, nagy különbséggel megverjük az ellenfeleket, ám a játékunkon még csiszolni kell.

- Az eredmények is azt igazolják, hogy igazán összeállt a csapat. A nyári igazolások jól beépültek az együttesbe, a szurkolók sokszor közönségszórakoztató, látványos focit láthatnak.

- Igen, szerintem is összeállt a csapat, sőt, az U-19-esek is jól beilleszkedtek a rendszerbe. Az együttesből egyetlen játékost sem szeretnék kiemelni, hiszen valakinek az egyik összecsapáson megy jobban, a másikon meg kevésbé.

A sárga mezes pápaiak az előző szezonban még NB III-as Balatonfüred ellen is győzelemre törnek
Fotó: Polgár Szilárd

- Szombaton a bajnokság csúcsrangadóját, az ősz mérkőzését rendezik a Perutz Stadionban, ahol a szintén veretlen, második helyezett Balatonfüred lesz az ellenfél.

- Mindenképpen nyerni szeretnénk, mert akkor öt pontra nőne az előnyünk, és így nyugodtabban várhatnánk a folytatást. Mi igyekszünk mindig úgy játszani, hogy minden meccsen nyerjünk. Nem tudom, ez lehetséges-e, hiszen nehéz kiszámítani a csapatok teljesítményét.

- A Balatonfüred az előző idényben még NB III-as volt. Mi az erősségük, mire kell ellenük odafigyelni?

- Jó fizikai erőben lesznek, ők talán még nálunk is többet edzenek. Emellett a pontrúgásaik életveszélyesek. Azonban, amennyiben bajnokságot akarunk nyerni, hazai pályán mindenkit le kell győznie a Pápai Perutz FC-nek, így a Balatonfüredet is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!