Sport

2016.02.12. 10:33

Az isztambuli kaland a második helyről is dönt

Veszprém - Ugyan az esélyek egyértelműen az MVM Veszprém mellett szólnak a Besiktas elleni Bajnokok Ligája találkozó előtt, azonban más szempontokat nézve különösen fontos találkozó ez a bakonyiak számára.

B. Virág Rita

Az MVM Veszprém férfi kézilabdázói jelenleg harmadik helyen állnak a Bajnokok Ligája csoportjukban, a PSG vezeti a sort 18 ponttal, második a német Flensburg 16 ponttal, s csak ezután következik a magyar együttes 15 egységgel.

Javier Sabate edző tanítványai tehát a Besiktas elleni sikerrel tartanák a lépést a riválisokkal és élne a remény a második hely megszerzésére is. Főleg azért is, mert ebben a körben a Flensburg a THW Kielt fogadja, amely igazi háromesélyes rangadó. Ugyan az évad elején, a német bajnokságban hazai pályán a Flensburg legyőzte a Kielt (30:25), ám azóta Alfred Gislasson tanítványai hétről hétre meggyőzőbb teljesítményt nyújtanak és már fel is zárkóztak a tabella második pozíciójába. Vagyis, amennyiben a Flensburg pontot veszít vasárnap, újra helyzetbe kerülhet a Veszprém.

Ehhez először is le kell győzni szombaton délután a Besiktast.

A hazai összecsapáson az MVM-nek nem kellett igazán megerőltetnie magát, félgőzzel is könnyedén két vállra fektette a törököket.

Javier Sabate szakvezető azt hangsúlyozta, az elmúlt hetekben nem tudtak teljes kerettel készülni az Európa-bajnokság és egyéb sérülések miatt. Most sem lesz teljes a gárda, hiszen Gulyás Péter továbbra is maródi, viszont örömteli, hogy Nagy László visszatért és Christian Zeitz is egyre inkább magára talál.

- Nem számítok könnyű mérkőzésre, a Besiktas szépen fejlődik. Akad néhány kiemelkedő játékosa, akikre különösen oda kell figyelnünk - fogalmazott a tréner.

A Besiktas egyik gólvágója Ramazan Döne, aki a BL-ben eddig 55 találatot jegyzett, mondjuk Veszprémben egyet sem. A szerb Darko Djukic is már 52 gólnál jár, a Veszprém Arénában pedig hatszor örülhetett.

A Besiktas eddig egyetlen győzelmet tud felmutatni, némi meglepetésre a PPD Zagreb gárdáját fektette két vállra még októberben (32:30), ám azóta nem sok babér termett neki a sorozatban.

A veszprémiek pénteken kora reggel indultak útnak és már tizenegy óra magasságban meg is érkeztek a török fővárosba. Este rövid edzés vár a társaságra, szombaton pedig 17 órától a meccs.

 

A Zágráb nagyot küzdött a PSG ellen

A Bajnokok Ligája tizenegyedik fordulóját a PPD Zagreb-Paris Saint Germain találkozó nyitotta meg. A több hiányzóval kiálló horvátok már az első félidőben tetemes hátrányba kerültek (10:15), aztán elképesztő nagyot harcoltak a szünet után és végül csak 23:25-re kaptak ki. A mérkőzés legeredményesebbje a franciák klasszisa, Mikkel Hansen volt, aki hét találatig jutott. A forduló további párosításai: Flensburg-THW Kiel (vasárnap), Wisla Plock-Celje (szombaton).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!