Sport

2015.06.25. 10:19

Az elvárásokon felül teljesítettek a pápai kosarasok

A gyengébb szezonkezdet után senki sem gondolta, hogy a Motax Concordia KC Pápa alakulata a felsőházban fejezi be a bajnokságot. Vajda József tanítványai azonban mindenkire rácáfolva ragyogó idényt tudhatnak maguk mögött a férfi kosárlabda NB I/B-ben.

B. Virág Rita

Már a tavalyi kiírásban is remekül szerepelt a Pápa, akkor még Kálmán László vezérletével alapszakasz harmadik lett, majd a végén a hetedik helyen fejezte be a sorozatot. A kiváló kosárlabdázó azonban a Falconál edzőként folytatta pályafutását; a kiválása után a Motax Concordia vezetői úgy gondolták, újra kezdik az építkezést és a középmezőnyt célozzák meg. A nyáron Pápára igazolt a korábbi válogatott Simon László és Kutasi Gergő is.

– Nem akartunk különösebb terhet rakni a társaságra, ezért az volt a cél, hogy az első nyolcban zárjuk az alapszakaszt – kezdte Vajda József, a Motax szakvezetője. – A sorsolásunk sem volt igazán kedvező, a legjobbakkal még az elején találkoztunk és nem sok babér termett nekünk ebben az időszakban.

A Motax Concordia KC Pápa (pirosban Vajda József) kosárlabda alakulata folyamatosan fejlődött, és év végén, a rájátszásában már partiban volt a legjobbakkal is, például a Debrecennel, vagy a Törökbálinttal is (Fotó: Penovác Károly)

Vajda József elmondása szerint november, december környékén már jól működött a csapatkohézió, Keresztes és Henrik rutinjának, a gyors és kreatív fiataloknak köszönhetően folyamatosan araszolgattak fölfelé a tabellán.Aztán az év elején Vajda edző gerincsérv miatt kidőlt, három hónapig nem is tudott edzéseket tartani.

– Itt szeretném megköszönni a csapatnak a hozzállást, és fiamnak, Balázsnak azt a munkát, amit helyettem végzett. Azt is mondhatnám, ezekben a hónapokban megalapoztuk a tavaszi menetelést is – szögezte le Vajda József.

A rendkívül kiélezett alapszakaszban a körbeverések miatt szinte lehetetlen volt megtippelni, végül kijut a legjobb négy közé. A Pápa számára csak egyetlen lehetőség maradt, az utolsó öt meccséből négyet meg kellett nyernie ahhoz, hogy a felsőházban folytathassa. Végül ezt a bravúrt véghez is vitte, ráadásul a mindent eldöntő csatát Sopronban nyerte meg., így a harmadik helyen jutott tovább.

A rájátszásban aztán sorrendben a Debrecennel, az MTK Törökbálinttal, majd a Bajával mérhették össze erejüket. Érdekes, hogy a pápaiak a feljutásra is esélyes cívisvárosiakkal szemben hazai pályán és idegenben is partiban voltak, csak nüanszokon múlt a párharc. Az utolsó körben a Baja ellen pedig egyértelmű volt a Pápa fölénye, így megismételve tavalyi eredményét, az előkelő hetedik helyen zárta a szezont.

– Sokszor hátráltatott bennünket sérülés, kiállítás miatti eltiltás, vagy egyéb hiányzás. Nem mindig voltunk elegen, azonban szívvel és lélekkel küzdve pótoltuk a hiányosságokat. Elégedett lehetek a hátunk mögött hagyott bajnoksággal – összegzett Vajda József.

A jövő évi keretről annyit már biztosan tudni, hogy Simon László Veszprémben folytatja, Sömenek Martin visszatér Körmendre, Perák Denis pedig a szombathelyi Falcohoz igazol.

 

Augusztus közepén kezdik a munkát

A Motax Concordia KC Pápa 2015/16-os bajnoki keretét nagyban befolyásolja majd az, hogy a versenykiírásban mit várnak majd el a csapatoktól, vagyis, hogy 1995-ös, vagy 1996-os fiatalokat kell majd szerepeltetni. Vajda József kiemelte, a csapat magja együtt marad, de az utánpótlásból szeretne több fiatalt is beépíteni. Pölöskei Kristófra biztosan számít, rajta kívül még legalább egy magas posztos játékosra szüksége lesz. Persze más posztokon is éberen figyeli a fiatalokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!