Sport

2015.05.05. 11:38

Átvették éves teljesítményükért az aranyat a VESC röplabdázói

Az NB II keleti győztesével, a Kecskeméttel játszott osztályozót a Veszprémi Egyetem SC női röplabda együttese. Mindkét meccsen a rivális volt jobb.

B. Virág Rita

Az első találkozón, Kecskeméten csak tartalékosan tudott kiállni Mustos István legénysége. Bár a veszprémiek jól tudták, hogy győzelem esetén sem tudja majd egyesületük vállani a feljutást, mégis nagy szívvel vetették bele magukat a csatába.

Végül a hazaiak 3:0-ra (23, 23, 12) hozták az első összecsapást.

A visszavágó előtt az egyetemisták megkapták egész éves teljesítményük elismeréséért a nyugati csoport győztesének járó aranyérmet.

Jezerniczky Tímeát és Gulkai Zsófiát pedig a legjobb felnőtt és junior játékosnak járó különdíjjal jutalmazták meg a klub elöljárói.

Az összecsapáson ismét a Kecskemét akarata érvényesült, a vendég együttes 3:1-es (-21, 21, -20, -16) győzelmet ért el.

A Veszprémi ESC csapata megnyerte az NB II nyugati csoportját (Fotó: Penovác Károly)

Mustos István, a VESC szakvezetője elmondta, a keleti bajnok láthatóan nagyobb ütőerővel rendelkezett, ami ellen sáncolással próbált meg védekezni a hazai együttes, több, kevesebb sikerrel. A védelem gyors, erős labdákkal nem igazán tudott mit kezdeni. A Veszprém persze mindent megtett a sikerért, nem adta olcsón a bőrét, de végül a jó erőkből álló Kecskemét megérdemelten nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!