Sport

2016.10.12. 16:18

Arcon köpte a bírót, egy év járt érte

Veszprém - A tapolcai sportszakember egy évig nem lehet hivatalos résztvevője futballmeccsnek.

Horváth Gábor

Akadt találkozó, ahol a nézők játékost vertek, ugyanitt földön fekvő focistát rúgtak hátba. Egy megye III-as csapat máris visszalépett a bajnokságtól.

Nem volt indulaktól mentes a Szentantalfa-Tapolca megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzés az előző fordulóban. A vendégektől négy embert is kiállított a játékvezető, a futballisták egy-egy  meccs büntetést kaptak, nem úgy a kispadon ülő Molnár Zsolt - aki a fegyelmi bizottság indoklása szerint kritizálta, szidalmazta, arcon köpte a játékvezetőt -, a sportszakembert egy évre minden labdarúgással kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltották.

A Révfülöp játékosa, Futó Balázs hat találkozót kénytelen kihagyni, s ugyanekkora büntetést járt az ösküiek sportszakemberének, Varga Csabának. Mindketten csalással gyanúsították a bírót. A gógánfai Kustos Lászlót öt meccsre tiltották el azért, mert a Nyirespuszta elleni mérkőzésen hátba rúgta földön fekvő ellenfelét. Ugyanezen a találkozón, pontosabban annak végén  több néző is befutott a pályára, s az egyik vendégjátékost bántalmazták is.

Emiatt a fegyelmi bizottság úgy határozott, hogy a Gógánfának következő három hazai mérkőzését más pályán, 20 kilométeres körzeten kívül kell megrendeznie.Az Ősi játékosa, Lencsés Gergő ötmeccses eltiltást kapott, a bírót fenyegette, úgy fogták le, hogy ne menjen neki a sporinak.A Tihanyi FC megye III-as együttese a nyáron alakult, de máris visszalépett a bajnokságtól (ahol hét forduló alatt kétszer nem állt ki), a keleti csoport mezőnye így tizenhárom csapatosra fogyatkozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!