Sport

2016.06.16. 15:45

Aranynak örülhetett a veterán Imreh László

Budaörs - A vívók veterán Magyar Bajnokságát idén új időpontban, a versenyszezon végén rendezte meg Budaörsön a Szurka-Piszka Vívó Egyesület.

Bényi Kálmán

A verseny történetének legnépesebb mezőnye gyűlt össze a kiváló körülmények között megrendezett eseményen. Veszprém megyét a Balaton Vívó Club és a VESC vívói képviselték. A rendezők sajnos ebben az évben sem tették lehetővé a több fegyvernemben való indulást. A férfi tőr- és párbajtőrversenyek azonos időpontban zajlottak. Szalay Károlynak és Imreh Lászlónak választania kellett, hogy tőrben vagy párbajtőrben méreti-e meg magát. A párbajtőrverseny létszámát és színvonalát tekintve is nehezebbnek ígérkezett, ezért mindketten úgy döntöttek, hogy ebben a nagyobb presztízsértékű fegyvernemben indulnak. A verseny két körmérkőzéses fordulóval kezdődött, majd korcsoportonként kieséses rendszerben folytatódott. A körmérkőzések után Szalay a 23., Imreh a 7. helyről vágott neki a hirtelen halálnak . Az 50-59 évesek között Szalay jól forgatta a pengéjét. A debreceni világbajnokság 3. helyezettjét is legyőzve jutott a legjobb négy közé, ahol a későbbi győztes pécsi Rab Attilától kapott ki fordulatos, szoros mérkőzésen s lett végül bronzérmes.

Imreh László (balról a második) korosztályában bajnok lett Fotó: VESC

Imreh László a 60-69 évesek között rutinos vívással jutott a legjobb négy közé, ahonnan a múlt évi bajnokon keresztül vezetett az út a döntőbe. A fináléban az aktuális világbajnok dr. Pap Jenő volt az ellenfél. Elmúlt három összecsapásukat Pap nyerte 1-1 tussal, most azonban sikerült visszavágnia 10:7-re. Ezzel Imreh László visszahódította két évvel ezelőtt elvesztett elsőségét a párbajtőrözők között.

Eredmények. Férfi párbajtőr, 50-59 évesek: 3. Szalay Károly (VESC). 60-69 évesek: 1. Imreh László (VESC).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!