Sport

2016.09.06. 08:02

„Anyahajóra” is leszálltak - A főkajári páros vb-ezüstérmet szerzett

Balatonfőkajár – A világ legösszetettebb repülős megmérettetéséről hozott haza érmet a Balatonfőkajári Repülő Klub párosa, amely az egymást követő harmadik évben került a legjobbak közé.

Horváth Gábor

A 2014-es világbajnoki bronzérem és a tavalyi Európa-bajnoki cím után idén vb-ezüstérmet szerzett a Dolhai Krisztián-Szőnyegi Lajos páros.

Az ultrakönnyű repülők világbajnokságának az angliai Popham repülőtere adott idén otthont, az egyhetes megmérettetésen mintegy 60 gép vett részt, 11 feladatot kellett végrehajtani.

- A feladatok típusát és mennyiségét tekintve ez a világ legösszetettebb repülős megmérettetése, navigációs, megfigyelési, ügyességi, és üzemanyagtakarékossági számokkal. Voltak előre meghatározott, és levegőben szerkesztendő útvonalak, amiket másodperc pontosan kellett végigrepülni, tereptárgyakat kellett fotók alapján beazonosítani, és térképre jelölni. Célleszállást kellett végrehajtani egy jelképesen felfestett anyahajó fedélzetére, és minél több előre meghatározott pontot kellett meglátogatni 11 kg üzemanyagból időre – adott betekintést a részletekbe Dolhai Krisztián pilóta, aki kiemelte a vb helyszínének szépségét. Az egyik nap át kellett repülni a meseszép Wight-szigetre, ahol lehetett egy kicsit pihenni, majd a következő feladat keretein belül tértek vissza a versenyzők a nagy szigetre.

Dolhai Krisztián (jobbra) és Szőnyegi Lajos idén is a világ legjobbjai között voltak Fotó: Nagy Lajos

A Balatonfőkajári Repülő Klub versenyzőinek igen erős mezőnyben kellett helytállniuk a merevszárnyú kategóriában. Ez a helytállás viszont remekül sikerült, egy angol csapat kivételével a magyarok mindenkit megelőztek, pedig a viadal összetettsége mellett más is nehezítette a dolgát a helyszínt kevésbé ismerőknek. Dolhai Krisztián elmondta: a kiszámíthatatlan időjárás mellett a nehezen navigálható terep is bonyolította a feladatokat. A kiváló pilóta hangsúlyozta: mindenkinek nagyon köszönik a szurkolást, lelkesítést, támogatást.

Az angliai világbajnokságon autogiro kategóriában a Ferincz Vince-Dobó Máté (Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület) páros aranyérmet szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!