Sport

2015.11.03. 12:50

Amerikától Füredig - Hetven fölött is komoly nemzetközi tornákat nyer Péczely Péter

Veszprém – Nem titok, 71 éves vagyok és örülök, ha a fiatalok leállnak velem teniszezni – mondta lapunknak a balatonalmádi sportember, aki rendkívül szerény.

Horváth Gábor

Szerény, hiszen az említett fiatalok is örülhetnek, hogy nemzetközi sikereket elérő partnerrel léphetnek egy pályára.

Aki nem ismeri Péczely Pétert, gyakran meg is lepődik. Parti közben gyakran hangzik el a kérdés: Péter bácsi, te nem fáradsz el sosem?

– Szerencsére minden rendben, jól vagyok – mondta a Naplónak Péczely Péter, aki rögtön bizonyítékul is szolgált állítására.

A kiváló sportember konkrétan végignyerte ezt az évet.

– Floridában kezdtem a szezont, a Super Senior Grand Prix sorozatban három versenyt sikerült megnyernem, egy alkalommal pedig második lettem.

Ez persze még csak kezdet volt.

– Mivel Magyarországon nincs senior csapatbajnokság, Ausztriában szoktam indulni. A Baden együttesével győztünk a 65 esztendősök kategóriájában, ez nagy dolog volt, a mezőny ugyanis igen erős, több egykori Davis-kupa játékossal is lehet benne találkozni.

Péczely Péter (jobbra) Opatijában Niki Pilic-el is találkozott
Fotó: a szervezők

Hozzátehetjük, azért is nagy dolog, mert a magyar teniszező itt nálánál több évvel fiatalabb versenyzőkkel meccselt. A folytatásban Péczely Péter begyűjtött egy klagenfurti tornasikert, aztán egymás után hetedik alkalommal lett korosztályában magyar bajnok. A nyár vége már Horvátországban érte.

– Az Opatijában rendezett viadalt megnyertem, de ennél nagyobb dolog volt, hogy találkozhattam az egykori horvát és német Davis-kupa kapitány Niki Pilic-el. Ezt követte a magyar nemzetközi bajnokság Keszthelyen, ahol sajnos nem játszottam túl jól és a döntőben kikaptam lengyel ellenfelemtől, csak második lettem. Eddig minden alkalommal megvertem ezt a játékost, sajnáltam a dolgot, de hát van ilyen, a labda gömbölyű.

A remek teniszező ezután a horvátországi Brac-szigetén, Bolban címvédőként szerepelt és kemény küzdelemben sikerült is megvédenie a tavalyi sikert. Elmondta, idén még egy verseny áll előtte: november végén a fővárosi Római-parton zárja a szezont.

– Szeretnék köszönetet mondani a balatonfűzfői játékosoknak és Véninger Tibornak, a balatonfüredi Forrás Teniszklub tulajdonosának, aki szervezi nekem az edzőpartnereket. Az ő segítségük nélkül nem tudtam volna ezeket az eredményeket elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!